Ugrás a tartalomra

Ahol a plüsslovak versenyre kelnek – országos bajnokság lesz Szirmabesenyőn

Létrehozva
Hobby Horse Europe Országos Bajnokságot rendeznek szombaton a Balogh Liget Lovas Klubban, Szirmabesenyőn. A Magyarországon még kevésbé ismert, de egyre népszerűbb sportágról az esemény 15 éves szervezőjével beszélgettünk.
Kép
hobby_horse_verseny_szirmabesenyo.jpg
Fotó: magánarchívum

A hobby horse egy botra erősített plüss lófejjel űzött sport, amely Finnországból indult, és mára a világ számos országában népszerűvé vált. A versenyzők a valódi lovassportok mintájára kialakított pályákon indulnak, például díjugratásban és díjlovaglásban.

– Szerintem sokkal több, mint egy játék: mozgásra ösztönöz, fejleszt, és egy nagyon jó közösséget épít – fogalmazott érdeklődésünkre a szombati szirmabesenyői verseny mindössze 15 éves szervezője, Takács-Aswad Dina, aki úgy mutatkozott be nekünk, hogy már 2021 óta részt vesz a hobby horse versenyek szervezésében a Balogh Liget Lovas Klubban.

Mint mondta, sokat dolgoztak a versenyek megszervezésén, a pályák és a versenyszámok kitalálásán, a nevezők összegyűjtésén, a támogatók felkeresésén és a verseny népszerűsítésén.

– Sokan furcsának tartották az ötletet, és kevesen hittek benne. Ennek ellenére nem adtam fel, mert hittem abban, hogy ebből egy igazán jó közösséget és színvonalas versenyeket lehet létrehozni. Azóta évről évre fejlődtünk, és mára Észak-Magyarország egyik legnagyobb hobby horse versenyét szervezzük meg. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a sok munka, a kitartás és szervezés meghozta az eredményét – tette hozzá.

Magyarországon még mindig sokan nem ismerik a hobby horse-t. A szervezők elismerik, hogy aki csak egy képet vagy egy rövid videót lát róla, bizony gyakran furcsának vagy akár nevetségesnek tartja. Pedig nem csak fejleszti a koordinációt, az egyensúlyérzéket, az állóképességet és a mozgáskultúrát, de kitartásra nevel, a szabályok betartására és a sportszerű versenyzésre. Ugyanakkor erősíti az önbizalmat is a szervezők elmondása szerint.

– Nagyon jó látni, amikor valaki hónapokig készül, és végül sikerül teljesítenie a pályát, vagy akár dobogóra is állhat. A versenyzők tényleg komolyan készülnek, edzenek. Aki ezt látja, hamar megváltozik a véleménye a hobby horse-ról – fogalmazott Dina.

Mint megtudtuk, a lovasklub eseményein egyre többen indulnak, már az ország több pontjáról érkeznek versenyzők. Most szombaton több korosztályban és több nehézségi szinten lehet majd versenyezni, így a kezdők és a tapasztaltabbak is megtalálják a számukra megfelelő kategóriát. Több díjugrató versenyszám mellett western barrel race és ügyességi verseny is várja az indulókat. A rendezvényen összesen 11 országos bajnoki címet osztanak ki.

Ez is érdekelhet

Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.