A vádirat szerint a kormányhivatal 2022. augusztus végén a 11 éves leánygyermeket a vádlott borsodi településen lévő nevelőszülői háztartásába helyezte el, ahol a vádlott másik két nevelt gyermek és saját gyermekei nevelését, illetve gondozását végezte. A sértett gyermek tekintetében nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles személynek minősült - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleményében.
2024. októberétől kezdődően a vádlott nem engedte a gyermeknek a házon belüli illemhely használatát, csak az udvari árnyékszéket vehette igénybe. Nem gondoskodott megfelelően élelmezéséről, hétköznap nem kapott élelmet, az iskolában étkezett, éhesen járt be, osztálytársaitól kapott ételeket ette. A vádlott folyamatosan éreztette alsóbbrendűségét a saját gyermekeihez képest. A téli hideg évszakban nem biztosított megfelelő meleg ruházatot, így küldte ki udvart takarítani, iskolába indulás előtt és utána is az udvaron kellett tartózkodnia a gyermeknek, amikor pedig közölte a vádlottal, hogy nagyon fázik, szeretne bemenni, fizikálisan bántalmazta - fejtették ki.
Tavaly február második felében iskolába indulás előtt mínusz 14 fokos hőmérsékleten kellett a gyermeknek az udvaron várakoznia, fázott, sírt, amiért a vádlott belerúgott a lábába, a gyermek aznap a történtekről az iskolában beszámolt osztályfőnökének, ezután azonnali intézkedés keretében a vádlott háztartásából más nevelőszülőhöz átszállították - folytatták.
A vádlott a sértett nevelése, felügyelete, gondozása során a minimálisan elvárható körülményeket sem teljesítette, e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegte, mellyel a kiskorú testi, érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődését veszélyeztette - foglalták össze.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott és indítványozta a vádlott bármely olyan foglalkozástól való eltiltását, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba - tájékoztattak.