Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Éljünk az ingyenes segítséggel fogyasztóvédelmi ügyekben!
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Január 1-től bővült a békéltető testületek jogköre, bizonyos esetekben, akár kötelezhetik is a vállalkozásokat.
Kalózokra hivatkozva csalt ki 4 milliót
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerelmet színlelt egy szélhámos egy kazincbarcikai nőnek, majd kalóztámadásra hivatkozva több mint 4 millió forintot kért el tőle.
Képgaléria
Miskolciak csatlakozását is várják a csíksomlyói gyalogos zarándoklathoz
EgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén is útra kelnek azok az elhivatott zarándokok, akik 40 nap alatt Budapestről a csíksomlyói búcsúba ezer kilométert tesznek meg gyalog.
A lakosság mondhatja meg, hol legyen sebességellenőrzés
Borsod-Abaúj-Zemplén
Speedmarathont tart a magyar rendőrség az Európát érintő sebességellenőrzési kampányhoz kapcsolódóan.
Debrecen is láthatta jógyakorlatainkat
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Debrecen és Nyíregyháza mellett Miskolcot is meghívták a Nemzeti Befektetési Ügynökség befektetés-ösztönzési képzésére.
Saját otthonában támadtak rá: több százezer forintot zsákmányoltak az idős embertől
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Letartóztatásban van az idős sértettre otthonában rátámadó három gyanúsított.
Huszonegyszer riasztották a tűzoltókat húsvéthétfőn
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Szabadtéri tüzek miatt kellett beavatkoznia Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltóknak az ünnepek alatt.
Meglepetésekkel készül az idén 50 éves Útinform
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Ebből az alkalomból több újdonsággal, például sötét móddal és játékkal is készül a Magyar Közút az Útinform weboldalán.
n/a
Tegnap még 30 fok, ma már havazás
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
A Bükk-fennsík keleti részén található síközpontban, Bánkúton és a Kékesen is havazik.
Újabb kihívás elé állították a madárszámlálókat
SzabadidőKörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Madár Territórium Térképezés (MTT) néven új országos programot indít 2024 tavaszán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központja. Célja, hogy a korábbinál sokkal pontosabb ismereteink legyenek a hazai fészkelő madárfajok országos költőállományainak nagyságáról.
Növekvő érdeklődés látható a lakáshitelek piacán
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Az év első hónapjában a teljes piacon duplájára nőtt a szerződött új lakáshitelek összege az előző év januárjához képest.
Rágógumit ajánlottak pénz helyett
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy fiatalkorú férfi ellen emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség rablás bűntette miatt, aki három kiskorú fiút szólított le pénzt kérve, de rágógumit ajánlottak neki. Ezzel nem elégedett meg, továbbra is pénzt követelt, megöléssel fenyegette és bántalmazta őket.
Hétfőn elindult a tavi viharjelzési szezon
BelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn eliindult a tavi viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon - közölte az HungaroMet Zrt. a honlapján. Az április 1-jén kezdődő tavi viharjelzési szezon október 31-éig tart.
Húsvéthétfőn is érdemes kimozdulni, mutatjuk, hová
SzabadidőBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Locsolkodás, nyuszisimogatás, kincskereső ösvény és még számos program várja az érdeklődőket húsvéthétfőn is a nemzeti parkokban.
Rangos nemzetközi hálózat tagja lett a Bükk-vidék Geopark
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A szervezet negyvennyolc országban összesen kétszáztizenhárom taggal működik. A lépéssel gyakorlatilag nemzetközileg is elismerik a Bükk-vidék páratlan geodiverzitását.
Jótékonysági futással, határon átnyúló sétával és aukcióval gyűjtenek a kislány gyógykezeléseire
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Ritka genetikai betegség terheit viseli a nyolchónapos Hegedűs Zoja, akiért összefogtak édesapja bajtársai.
Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok
SzabadidőKörnyezetBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
A rendőrség összeállította a teendők listáját a tavaszi szünetre
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség nagypénteken kitett Facebook posztjában hívja fel a figyelmet azokra a szabályokra és hasznos információkra, melyek betartásával vagy megfogadásával a húsvét és a tavaszi szünet is balesetmentesen telhet, hiszen a jó idő valószínűleg sok családot a szabadba csábít majd.
Letartóztattak egy borsodi polgármestert
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy hónapra elrendelte a bíróság egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének letartóztatását, akit több rendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezelés bűntettével vádolnak - közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.