Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Rendőri üldözés ötven kilométeren keresztül
BűnügyBelföld
Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki csaknem 50 kilométeren keresztül menekült autójával az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől – tájékoztatott pénteken a Szegedi Törvényszék szóvivője.
Csalók élnek vissza a NAV honlapjával
BűnügyBelföld
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott „csaló portál” jelent meg az interneten – figyelmeztetett pénteki közleményében a hivatal.
A szerzői jog megsértése miatt emeltek vádat egy nő ellen Egerben
BűnügyBelföld
A szerzői jog közel egymillió forintos vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt emelt vádat egy korábban éveken át Eger belvárosában működő presszó üzemeltetője ellen az Egri Járási Ügyészség.
Eltűnt egy tizenöt éves lány
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az encsi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltűnt fulókércsi lány megtalálásához.
Fogva tartotta és többször megerőszakolta terhes barátnőjét
BűnügyMiskolc
A Vasgyári Rendőrőrs járőrei fogták el Miskolcon azt a férfit, aki a volt barátnőjét fogva tartotta, és többször megerőszakolta.
Lövöldözés és autós üldözés borsodban
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Gázriasztófegyverrel és gumilövedékes puskával mentek lerendezni a vitát.
A leghatékonyabb rajtaütés a padon igazoltatás 
Bűnügy
Miskolc belvárosában fogtak el egy többszörösen körözött taktaszadai férfit a járőrök péntek este.
Éles lőszereket találtak a pénzügyőrök
Bűnügy
Kétszázötven éles lőszert találtak a pénzügyőrök egy német rendszámú autóban Röszkénél - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.
Vigyázzunk a telefonos csalókkal!
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Kis híján átutalt háromszázezer forintot egy emődi férfi, hogy a gyermekén segítsen, aki a telefonos csaló szerint balesetet okozott Angliában - tudatta a police.hu.
Csatornába öntött olaj miatt felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit Kecskeméten
BűnügyBelföld
Előkészítő ülésen egy év hat hónap felfüggesztett börtönre ítélt nem jogerősen a Kecskeméti Járásbíróság egy bajai férfit, aki 2019 decemberében a szennyvízcsatornába engedett két köbméter ásványolajat.
Nem jogsival megy az autó – gondolta, majd elkapták
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az edelényi rendőrök szabálysértési őrizetbe vették azt a sofőrt, aki engedély nélkül vezette azt a járművét, amely nem rendelkezett forgalmi engedéllyel, sem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, illetve egy másik autóhoz tartozó rendszámot viselt.
Csak nyolcszáz lopott teamécses volt náluk
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök tetten érték azt a két férfit, akik mécseseket akartak ellopni egy sátoraljaújhelyi temetőből.
Pályamunkást sodort el az autó
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mentőhelikopterrel szállították kórházba azt a férfit, akit egy autós sodort el az M3-as autópályán, Hejőpapinál – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Miskolcon buktak le a fővárosi csalók
BűnügyMiskolc
Miskolci rendőrök fogták el a Budapesten csalásért keresett három román férfit.
1 sofőr - 6 bűncselekmény és szabálysértés egyszerre
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök még azelőtt kiszűrték a forgalomból a járművezetőt, mielőtt balesetet okozott volna.
Levágta magáról a nyomkövetőt - nem kellett volna
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben fogolyszökés vétsége miatt indult eljárás - tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.
Elítélték a férfit, aki kaszával, borotvával, késsel fenyegette családját
BűnügyBelföldMiskolc
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki rettegésben tartotta a családját, többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette őket.
Bolti lopás kicsit másként
Bűnügy
Keresik azt a feltételezett elkövetőt, aki 2021. március 30-án 12 óra 30 perc körül egy miskolci élelmiszerüzletben az egyik vásárló elejtett táskáját (a benne lévő értékeivel együtt) eltulajdonította – tudatta a rendőrség.
Elfogták V. Tibort 
Bűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden felhívást tett közzé, melyben tudatta, hogy a 35 éves miskolci férfi megszökött, keresik, és ebben a lakosság segítségét kérik. V. Tibort szerdán elfogták.
Letartóztatta a bíróság a szilveszteri rablókat
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak és fiatalkorú társának a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntettének gyanúja miatt folyik eljárás.