Ugrás a tartalomra

Havaria

Napok óta lángokban áll az Amazonas – már az űrből is jól látható
Havaria
Rekordszámú erdőtüzet észleltek az Amazonas vidékén. Csütörtök óta a műholdak 9507 új erőtüzet figyeltek meg Brazíliában, többségüket a világ legnagyobb esőerdőjének otthont adó területen. Instagramon terjed a #prayforamazonia hashtag, fotók és videók ezrei mutatják meg a szörnyű állapotokat.
Több mint ötven erdőtűz tombol Görögországban
Havaria
Görögországban több száz tűzoltó harcol több mint ötven erdőtűz ellen – adta hírül az ANA görög hírügynökség vasárnap.
Tombol a Lekima tájfun Kínában, csaknem harmincan meghaltak, egymillió embert evakuálni kellett
Havaria
Helyi idő szerint vasárnap reggelig 28-ra emelkedett a Kína keleti partvidékére szombaton lecsapó Lekima tájfun halálos áldozatainak száma, további húsz embert pedig még mindig keresnek - jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírtelevízió.
Súlyos hatásai lesznek a klímaváltozásnak Izraelben helyi kutatók szerint
Havaria
A klímaváltozás súlyos hatásaira figyelmeztetnek izraeli kutatók, akik szerint a közel-keleti országban az évszázad végére légkondicionálás nélkül szinte nem is lehet majd túlélni a hőhullámokat - jelentette a Háárec című újság honlapja szombaton.
Téli fehérségbe borult Bódvaszilas a jégesőtől
Havaria
Borsod megyében is lecsapott a vihar, vastag jégtakaró borította be a kerteket Bódvaszilason.
Folyókká változtak az utcák Mezőkövesden
Havaria
Hatalmas eső zúdult kedden Mezőkövesdre, az utakról nem tudott elfolyni a csapadék, több helyre riasztották a tűzoltókat is.
Több millió tonna víz áraszthatja el a kisvárost, ha átszakad a gát
Havaria
Az angliai Whaley Bridge-ben a helyzet életveszélyes. A hatóságok a legrosszabbra is felkészültek, mert nem kizárt, hogy a több millió tonna víz alázúdulva elárasztja a kisvárost, így több ezer embert telepítettek ki.
Fákat csavart ki a vihar, pincéket árasztott el az eső Miskolcon
Havaria
Kidőlt fák, lehasadt ágak és pincékben felgyülemlett esővíz adott munkát a tűzoltóknak szerdán.
Még az ufók is kiszúrnák az űrből, olyan futótüzek pusztítanak Oroszországban
Havaria
Az északi sarkkör szárazságának következményeit Oroszország már megtapasztalta: olyan futótüzek pusztítanak az országban, hogy az űrből is látszik a füstjük.
Robbanás a BorsodChem üzemében
Havaria
Hangrobbanás történt szerda este a BorsodChem kazincbarcikai üzemében.
Százezreket érintenek az áradások az indiai Asszam államban
Havaria
Legalább 870 ezer embert érintenek az áradások az északkelet-indiai Asszam államban, a szélsőséges időjárás miatt ezrek otthonai váltak lakhatatlanná, és eddig legalább hatan vesztették életüket – mondták el helyi tisztségviselők szombaton.
Még mindig keresik a Hableány utolsó áldozatát
Havaria
A rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Hurrikánriadó van Louisianában, pusztító viharok Pennsylvaniában és Marylandben
Havaria
Hurrikánriadót hirdettek ki csütörtökön Louisiana államban, és pusztító viharok sújtják Pennsylvaniát és Marylandet.
Pusztító vihar Görögországban: „Félelmetes volt"
Havaria
Több halálos áldozatot követelt szerda este a Görögország északi részén, a Halkidiki-félszigeten tomboló vihar. A magyarok által is kedvelt üdülőhelyen igazi katasztrófafilmhez hasonló állapotok uralkodnak jelenleg is. A 40 Celsius-fokos hőség után jégesővel kísért szélviharral érkezett meg az ítéletidő: letarolta a parton található bárokat, tetőket bontott, tövestül csavarta ki a fákat, néhányat autókra borított.
Autójával együtt a Dunába csúszott egy férfi, a rendőrök mentették ki
Havaria
Autójával együtt csúszott a Dunába szombat délután egy férfi a lórévi kompról, a segítségére siető jegykezelőt és az autóst is kimentették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség.
Elképesztő jégvihar zúdult Guadalajarára
Havaria
A szakértők elmondták, pontosan miért alakulhatott ki a második legnagyobb mexikói városban ilyen pusztító jégeső – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.
Kamiont borított árokba, tornateremtetőt bontott meg a szél Szabolcsban
Havaria
Folyamatosan kapják a bejelentéseket a tűzoltók a koradélutáni vihar nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte csütörtök a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
Borsod megint kapott – több mint hússzor riasztották a tűzoltókat
Havaria
A kidőlt fák adják a legtöbb munkát a tűzoltóknak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Több mint egy tucat embert tapostak halálra egy madagaszkári stadion előtt
Havaria
Mintegy tizenöt embert taposott halálra szerda este a tömeg Madagaszkár fővárosának, Antananarivónak egyik stadionja előtt. Mindez röviddel az előtt történt, hogy a szigetország függetlenségi napjának alkalmából megrendezett koncert elkezdődött volna a sportlétesítményben.
Az utolsó pillanatban még menteni akarta a menthetetlent a Hableány kapitánya
Havaria
Az utolsó pillanatban még menekülni akarhatott a Hableány kapitánya a katasztrófa elől a sétahajó hatósági szemléje szerint – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.