Ugrás a tartalomra

MVK

adventi villamos 2024
A kedvenc adventi villamosról készült gyerekrajzokat várják
MiskolcOktatásSzabadidő
Rajzpályázatot hirdet 14 év alatti gyermekek számára Miskolc önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt.
Újra sínre került Miskolc közlekedése: több járat, nagyobb biztonság, milliós megtakarítás
MiskolcKörnyezet
Az MVK Zrt. olyan évet zárt, amelyre évek óta nem volt példa: visszatértek az utasok, csökkentek a járatkimaradások, javult a biztonságérzet, és újra tervezhetővé vált az üzemeltetés.
Átszámozzák decembertől az egyik népszerű miskolci buszjáratot
Miskolc
A 3A-s autóbuszt néhány nap múlva már 23-as jelzéssel találják meg a megállókban.
Képgaléria
MVK járművezetők ünneplése
Túl az egymillió kilométeren – sofőrjeit díjazta az MVK
Miskolc
Több évtizedes hagyományt folytatva idén is elismerésben részesítette a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. azokat a villamos- és autóbuszvezetőket, akik 7, 14, 21, 28 vagy 35 éve balesetmentesen végzik mindennapi munkájukat.
Pesti úti munkálatok – útvonalváltozás az 53-as és az AU2 jelzésű járatoknál
MiskolcKörnyezet
Sok változást hoz a közösségi közlekedésben is a legújabb nagyszabású útfelújítás Miskolcon.
MVK 45-ös busz
Forgalomkorlátozás a 45-ös és az AU2 jelzésű autóbuszvonalon
MiskolcKörnyezet
November 10-én, hétfőn csővezetékcsere és útépítés miatt lezárták a Pesti úton a Bogáncs utca felé kanyarodó forgalmisávot, emiatt változik a buszközlekedés.
Nagyon különös, ami Miskolc utcáit rója, fotóink is vannak!
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Ha az elmúlt napokban valami furcsát, különöset láttál végiggördülni Miskolc villamossínein, nem a képzeleted játszott veled.
Kiégett egy MVK-s busz a Sajószigeti úton
Miskolc
A járművezető a füst észlelését követően leszállította az utasokat, sérülés nem történt.
adventi villamos 2024
Hetek kérdése és újra a síneken az adventi villamos
Miskolc
Úgy tudjuk, advent első vasárnapján ismét megújulva gördül ki a sínekre az ünnepi szerelvény.
Visszatér egy kis nosztalgia a miskolci sínekre
Miskolc
Újból pályán a Tátra.
MVK 22-es busz
Így változott az MVK menetrendje az őszi szünet alatt
MiskolcOktatás
A változó utasforgalomnak megfelelve némileg kevesebb busz és villamos közlekedik a héten, az egyetemvárosba pedig, ahol nincs szünet, 22-es jelzéssel indulnak plusz járatok.
MVK 22-es busz
Az Egyetemvárosba a 22-es autóbuszok közlekednek október 27-31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünet alatt, október 27-től október 31-ig (hétfőtől–péntekig) a Búza tér végállomás és az Egyetemváros végállomás között (mindkét irányban a Centrum megállóhely érintésével) 22-es viszonylatjelzéssel közlekednek autóbuszok.
MVK villamos ősz
Tanszüneti munkanapi menetrend október 27. és 31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünethez igazodva, október 27-től 31-ig (hétfőtől–péntekig) az MVK járatai tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek.
mvk
Szombaton forgalomkorlátozás lesz a 16-os autóbuszvonalon
Miskolc
Autóverseny miatt lezárják a Lyukóvölgyi út egy részét október 25-én, szombaton reggel hat órától várhatóan tizennyolc óráig.
Rásegítő járatok közlekednek a DVTK - Paks labdarúgó mérkőzésre
Miskolc
A várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel az MVK Zrt. rásegítő villamosjáratokat indít, segítve ezzel a szurkolók mérkőzésre történő könnyebb eljutását, illetve hazajutását.
Így változik az MVK járatainak közlekedése az óraátállítás miatt
Miskolc
Vasárnap hajnalban háromról két órára állítjuk át az órákat.
Változik a közlekedés a miskolci MustFeszt idején. Forrás: MVK
A munkanap-áthelyezés érinti az MVK járatait is
Miskolc
Mutatjuk, hogyan.
Rangos versenyen ért el szép eredményt az MVK csapata
Miskolc
A Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyét kilencedik alkalommal rendezték meg, az MVK pedig harmadszor zsebelte be az első helyet.