Ugrás a tartalomra

900 embert helyeztek karanténba kanyaró gyanújával Los Angelesben

Létrehozva
A héten több mint 900 embert helyeztek karanténba kanyarós megbetegedés gyanúja miatt Los Angeles két egyetemén – jelentették be pénteken az említett oktatási intézmények.
Kép

A két egyetemen észlelt megbetegedések miatt a héten a hallgatók és az oktatók egy részét elkülönítették az egyetem területén, a többieket pedig hazaküldték azonnali orvosi vizsgálatot elrendelve. Péntek délután Los Angeles megye bejelentette: a több mint 900 érintett közül mintegy 200 ember alapos vizsgálatok után visszatérhet az intézményekbe, mert a kanyaró gyanúja nem igazolódott be.

A Kalifornia Egyetemen (University of Calofornia – UCLA) és a Kalifornia Állami Egyetemen (California State University) összesen több mint 65 ezer diák tanul. Péntek este ez utóbbi egyetemnek a hallgatói és oktatói közül még mindig 656 személy volt karanténban, míg a UCLA hallgatói közül már kevesebb mint 50 az orvosi megfigyelés alatt lévők száma.

Az Egyesült Államokban január óta 695 új kanyarós megbetegedést regisztráltak, a járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint a már csaknem húsz évvel ezelőtt eltűntnek nyilvánított kór folyamatosan terjed. Jelenleg az Egyesült Államok 22 tagállamában tartanak nyilván kanyarós betegeket, a legtöbb esetet az északnyugati Washington államban és New Yorkban észlelték.

A járvány terjedésének fő oka az oltásellenes mozgalom térhódítása. A több fórumon, köztük internetes honlapokon is megjelenő álhírek szerint az oltások különféle betegségeket, köztük autizmust okoznak. Bár az amerikai egészségügyi hatóságok a gyermekek kétéves koráig 14 féle oltást javasolnak, sokan nem veszik igénybe ezeket. A CDC ugyanakkor a héten arra is rámutatott: sok kanyarós megbetegedést külföldről, elsősorban Ukrajnából és Izraelből hurcoltak be.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.