Ugrás a tartalomra

Már a kertek alatt jár a koronavírus

Létrehozva
Ausztria után, már Horvátországban is megjelent az új típusú koronavírus.
Kép
Fotó: AFP/MIGUEL MEDINA

Az ausztriai Tirol tartomány kormányzója bejelentette, hogy két embert is koronavírus gyanúval regisztráltak. Közben az osztrák hatóságok megerősítették, hogy a vizsgálatok igazolták a koronavírust mindkét esetnél, így már hivatalosan is felütötte a járvány a fejét Ausztriában. A két beteg egyaránt 24 éves, és mindketten Lombardiában jártak nemrég. A fiatalokat az innsbrucki kórházban kezelik - írja az Index.

Horvátországban is van már fertőzött beteg

Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, a koronavírussal foglalkozó válságstáb zágrábi ülését követően bejelentette, hogy az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott. Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőzőosztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő.

Horvátország hétfőn fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt. A határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi Lombardia, Veneto, Emilia Romagna és Piemont tartományokból térnek haza.

Azokat, akiken valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat. Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve, mint például a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajó, a Diamond Princess horvát utasai.

A hatóságok vizsgálják továbbá annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőzőosztályán kívül - az ország más területein - hol tudnának elkülönítési központokat létrehozni.
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.