Ugrás a tartalomra

Maruzsa Zoltán: csak írásbeli érettségi lesz idén

Létrehozva
A köznevelésért felelős államtitkár ezt az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be. 
Kép
Fotó: MTI

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, a tervezett időpontokban tartják meg az érettségit, de felére csökkentik a vizsgaesemények számát azzal, hogy csak írásbeli érettégi lesz. 

Szóbeli csak ott lesz, ahol középszinten csak szóbelivizsga van, illetve azoknak, akiket felmentettek az írásbeli alól.

Maruzsa szerint 14 nap alatt valamennyi vizsga lebonyolítható, az időzítés ugyanakkor kulcskérdés. A vizsgát előrébb hozni nem lehet, hiszen akkor sérülne a felkészülésre álló idő, nem lenne méltányos. Túl sokat tolni sem lehet az érettségin, nem reális ugyanis egy októberi érettségi vizsga.

Az oktatási akciócsoport azt szeretné, hogy szeptemberben a köznevelésben, a felsőoktatásban és a szakképzésben is elinduljon a tanév, mondta az államtitkár.

Maruzsa elmondta, a tapasztalat azt mutatja hogy az európai országok két úton járnak, vagy az évvégi eredményekből számított jegyekkel adják ki az érettségi bizonyítványokat, azaz nem szerveznek érettségit vagy pedig technikailag egyszerűsítik rövidítik a vizsgákat.

Több mint száz fertőzött

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, több mint 100-an fertőzödtek meg a Pesti úti idősotthonban. A járványügyi feltételeket a fenntartónak kell megteremtenie – tette hozzá. Országosan 980 főre nőtt a fertőzöttek száma, 8-an elhunytak az elmúlt 24 órában.

A tiszit főorvos azt javasolja, hogy vírusölő törlőkendővel, maszkban takarítsunk. Kijelentette: ne sajnáljuk a fertőtlenítőszert a háztartásban.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője úgy fogalmazott, folyamatos az egészségügy ellátása védőeszközökkel.
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.