Ugrás a tartalomra

Több ezer maszkot és gumikesztyűt kapott a MESZEGYI

Létrehozva
Több ezer maszkot, gumikesztyűt és vitamint adott át a miskolci önkormányzat a MESZEGYI munkatársainak.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A csomagot csütörtök délután Veres Pál, Miskolc polgármestere adta át Gúr Péter Attilának, a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójának.

Veres Pál úgy fogalmazott, a MESZEGYI támogatása kiemelten fontos volt a városnak, ugyanis ez az intézmény van a frontvonalban azáltal, hogy ők gondoskodnak az idősek ellátásáról és a szociális ellátás is az ő feladatuk.

-Az itt dolgozók védelme kiemelten fontos, azt kell megakadályoznunk, hogy rajtuk keresztül bármilyen fertőzés bejusson az intézményeinkbe. Ez a most átadott készlet kétezer sebészeti maszkot, ezerötszáz pár gumikesztyűt és ezerháromszáz FFP 2-es típusú maszkot is, ezen kívül pedig még vitaminokat és gyógyszereket is tartalmaz – hangsúlyozta.

A polgármester elmondta az is, hogy a kezdeti nehézségek után most már gördülékenyebben megy a védőeszközök beszerzése. „Azt viszont mindenképpen szeretném kiemelni, hogy ezek az FFP 2-es maszkok Kínából érkeztek, egy egyesület felajánlása révén ingyen jutottunk hozzájuk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig abban segített, hogy ezt gyorsan levámolják, és idejussanak hozzánk.”

Kép
Fotó: Juhász Ákos


Gúr Péter Attila kiemelte, az utánpótlásra nagy szükségük volt, hiszen ezek a védőeszközök a MESZEGYI-nél egyébként is napi használatban vannak.

- Több olyan biztonsági előírás is megjelent az előző hetekben, amelyek megduplázza, megtriplázza ezeknek az eszközöknek a használatát, így természetszerűen gyorsabban is fogynak a készleteink – tette hozzá.

A polgármester azt mondta, folyamatos ellátást szeretne biztosítani a védőfelszerelésekből ezeken a területeken. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.