Ugrás a tartalomra

Egy zuglói idősotthonban is megfertőződött öt lakó

Létrehozva
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg – írta a 444. Szirmai Viktor főigazgató a portálnak elmondta, hogy még két munkatársuknak lett pozitív a tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy napban nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív.

A főigazgató tájékoztatása szerint bár a hatóság nem rendelt el semmilyen, a korábbi gyakorlattól eltérő működést, elővigyázatosságból a fertőzöttek környezetében élő mintegy száztíz lakón – egy magánszolgáltatóval kötött szerződés keretében – elvégeztették a teszteket és a teszt minden esetben negatív lett. Az érintett lakókkal kapcsolatban álló dolgozókon és a velük kapcsolatban álló munkatársakon, mintegy további nyolcvan főn pedig folyamatosan végeztetnek több fordulós szűrővizsgálatot.

A zuglói Tisztifőorvos és munkatársa április 10-én, Nagypéntek este, több órás ellenőrző vizsgálatot tartott a zuglói intézményeinkben és az otthonainkat rendben találta. Intézkedéseink, óvó- és védőfelszereléseink, illetve működésünk – a hatóságok által jegyzőkönyvbe is foglaltan – mindenben megfelelnek a jogszabályok és a különleges körülmények által megkövetelt rendkívüli feltételeknek” – írta a 444.hu a főigazgató nyilatkozatát ismertetve.

Korábban már öt idősotthonban regisztráltak fertőzötteket, a legsúlyosabb helyzet az egyik budapesti otthonban alakult ki: a Pesti úton több mint százan fertőződtek meg.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.