Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.
Tudatta: a Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint az látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak - magyarázta.
A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket - mondta, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet Jakab Ferenc.
Megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája
Létrehozva
Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Ez is érdekelhet
Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.