Ugrás a tartalomra

Nyitva maradhatnak a virágboltok a hosszú hétvégén

Létrehozva
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére, az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat – közölte Nagy István tárcavezető. Az üzletek így pénteken, szombaton és vasárnap is korlátozás nélkül fogadhatnak majd vásárlókat.

Az agrárminiszter közleményében arra emlékeztetett, hogy virágvásárlással számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a multinacionális üzletláncokra nem vonatkoznak a korábban bevezetett korlátozások, ezért egyenlőtlen versenyfeltételek alakultak ki a virágpiacon. Emiatt a virágboltoknak már eddig is jelentős bevételről kellett lemondaniuk, a járvány miatt ráadásul a ballagás is elmarad, holott ez az alkalom minden évben nagyon komoly forgalmat jelentett az ágazatnak – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a teljes nyitva tartás ideiglenes visszaállítása a virágárusoknak és a vásárlóknak is nagy segítséget jelent, hiszen az első májusi vasárnapon több idő marad, hogy mindenki megvegye a szeretteinek szánt csokrokat.

A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában hozta nehéz helyzetbe az ágazat szereplőit. Ezért a kormány döntésének megfelelően a dísznövényekkel foglalkozó munkáltatók június végéig mentesülnek a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól. Továbbá a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot – emelte ki az agrárminiszter.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.