Ugrás a tartalomra

Országos tisztifőorvos: nem lehet még fellélegezni

Létrehozva
A koronavírus-járvány még nem zajlott le, egyelőre nem lehet fellélegezni – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta, hogy a védekezés második szakaszába lépett Magyarország. Az egészségügy felkészült a fertőzöttek ellátására, akik száma növekedhet – tette hozzá, megjegyezve: továbbra is főleg az időseket féltik.

Az új intézkedések szabadabb mozgást tesznek lehetővé, ennek hatását fokozottan figyelik majd, hogy amennyiben szükséges, változtassanak a stratégián – jelentette ki.

Az országos tisztifőorvos közölte, hogy a fertőzöttek 62, az elhunytak 63 százaléka fővárosi vagy Pest megyei. Megjegyezte: elsődlegesen ezek az járványügyi adatok szolgáltatták az alapját a most meghozott kormányzati döntéseknek. Azt kérte, hogy a szabályokat a továbbiakban is mindenki tartsa be.

A tisztifőorvos tájékoztatása szerint továbbra is zajlik az egészségügyi dolgozók és civil önkéntesek oktatása. Összesen 23 ezren jelentkeztek képzésre, több mint 5000 orvos, 14 500 ezer ápoló és orvostanhallgató, illetve 1900 civil önkéntes. Közülük 18 ezren már sikeres záróvizsgát is tettek.

Kép

Müller Cecília arról is beszélt, hogy anyák napja alkalmából kis leleményességgel lehet olyan videókat készíteni, amelyek örömet szereznek. Megjegyezte: a virágüzletek korlátozás nélküli nyitva tartása is segíti az ajándékozni vágyókat. Emellett semmilyen adat nincs arra, hogy virággal terjeszthető a fertőzés, és a tárgyakon is csak rövid ideig marad életben a vírus, így a megfelelő odafigyeléssel nyugodtan köszönthetők az édesanyák.

Kérdésre válaszolva beszélt arról: Magyarországon nem tudnak olyan emberről, aki az otthonában hunyt el koronavírus-fertőzés miatt. Arról is beszélt: a koronavírus-fertőzésben elhunytak temetését nem szabályozza külön a jog, nincs kötelezően előírt hamvasztás.

Szintén kérdésre beszélt arról: a nagyobb létszámú, illetve koronavírus-fertőzésben érintett idősotthonok, szociális intézmények ellenőrzése után megkezdődött a kisebb létszámú, 100-nál kevesebb embert ellátó otthonok ellenőrzése, az első részeredmények jövő hét végén várhatók.

Azt is közölte: a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó, ez átlagos arány, azonos a világ más, a fertőzést alacsony szinten tartó országainak arányával.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.