Ugrás a tartalomra

„A mese gyógyír a fáradt, fájó léleknek”

Létrehozva
Mesékkel is igyekszik szebbé, vidámabbá tenni a járványhelyzet miatt kialakult nehéz napokat a Montázs egyesület.

Szoros kapcsolatban állnak a VOKE Vörösmarty Művelődési Házzal, ők működtetik a miskolci Gömörország Kapuja Népmesepontot. Közös küldetésüknek tekintik a mesék varázslatos világának megőrzését, továbbadását.

– Az egyesületben dramatizálva a színpadon tesszük, a mesepontban az élőszavas mesemondással történik. Sok tervünk volt, de jött a vírus, mi azonban úgy gondoltuk, ez nem állíthat meg minket – mondja Izsó Angelika, a Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület elnöke.

A koronavírus-járvány alatt közös cselekvésre hívják fel tagjaikat, követőiket. Azt tapasztalják maguk is, hogy erősödik a társadalmi szolidaritás, az összefogás a veszély megjelenésével.

– Csodálatos volt látni, ahogyan egyre többen kapnak kedvet ahhoz, hogy megmutassák magukat, hogy segítsenek nekünk megőrizni a kultúrát ebben a nehéz időben is. Mindegy, hogy vers, ének vagy mese, a cél, hogy igényes művészetet adjunk – hangsúlyozza, hozzátéve: ha valaki kedvet érez, hajrá! Küldje el nekünk, és mi közzétesszük.

A mostani helyzet mindenkinek nehéz – a szórakoztatás mellett a mesék mire taníthatnak meg minket?, kérdezzük. – A mese gyógyír a fáradt, fájó léleknek. Arra tanít, hogy néha nagyon nehéz, és nagy veszteségekkel jár az utunk, de a végén mindig kisüt a Nap, és jön a boldogan élünk, amíg… - fogalmaz Izsó Angelika.

Versenyt is hirdettetek a Népmesepont keretében. Az érdeklődők minden információt megtalálhatnak a népmese.hu weboldalon, vagy a Montázs egyesület, illetve a Vörösmarty Mihály Művelődési Ház Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.