Ugrás a tartalomra

Június közepén megnyithatnak a színházak, múzeumok, mozik és fürdők

Létrehozva
Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat. Gulyás Gergely elmondta, június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.

A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik - közölte. Mint elmondta, a járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik. A kormány az idei költségvetésből a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított - közölte hozzátéve, hogy ez szükséges és arányos volt.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.