Ugrás a tartalomra

A Szentlélek eljövetelét ünnepli a kereszténység

Létrehozva
Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
Kép

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye szerint pünkösd napján három fontos esemény történt: „a Szentlélek eljövetele – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője –, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete”.

A Szentlélek kiáradásának történetét a Bibliában az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.