Ugrás a tartalomra

Nagyszabású tervek, hogy tere legyen a közösségnek

Létrehozva
Két éve folyamatosan újítják fel a Deszkatemplom melletti gyülekezeti házat, főként a hozzá tartozó közösség adományaiból. A parkolási probléma megoldása mellett udvart akarnak kialakítani, lépcsősort építeni, és ha marad erő, energia, forrás, tetőt javítani, cserélni is.
Kép
Fotók: Végh Csaba

A veszélyhelyzet alatt készült el a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség gyülekezeti terme, így az istentiszteletek újraindulásával visszaköltözhettek a gyerekek is a családoknak szánt szertartásokra a megújult épületrészbe. Almási Ferenc lelkész beszélt a felújításról, amit azért tart fontosnak, mert a közösségnek térre van szüksége.

– Strapabíró szalagparkettát tettünk le, a baba-mama szoba is hasonlót kapott a munkálatok kezdetén, két éve. Emiatt azonban az ajtók alját le kell vágni, majd ezután tudjuk visszatenni őket. A második emelet legnagyobb helyiségében álmennyezetet és hangulatvilágítást alakítottunk ki, mert sok vetítésünk van, hetente akár többször is használjuk a vásznat és a projektort a különböző bibliakörökön. Szerettük volna ezt már huszonegyedik századi módon, motoros vászonnal megoldani, hamarosan fel is szereljük. Tervezzük még néhány ablak cseréjét, de egyes helyeken akár ajtó kivágását is, mert az épület templom felé eső oldala mellett szeretnénk kialakítani egy lebetonozott placcot, ahol filagória is lenne. Ugyanezen az emeleten egy mellékhelyiség helyett most már három is van, hogy a mozgássérülteknek is legyen külön. A konyhába új bútor kerül majd.

Kép

A lelkész elmondta: a verandát előtérnek alakítják át, ahonnan lépcsőn lehet lejutni az udvarra. A fészereket hamarosan elbontják, hogy majd napközis gyerektáborok helyszíne lehessen, idővel pedig az alsó szintre költöztetik a lelkészi hivatalt. Az egész épületet pedig szigetelni szeretnék, amihez az anyag már meg is van. – Az eddigi munkálatok költségei már tizenhatmillió forintnál járnak, amihez az önkormányzat 1,3 millió forint támogatást nyújtott, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye pedig 900 ezret. A fennmaradó összeget a hívek adták össze. Minden forintért nagyon hálásak vagyunk - hangsúlyozta Almási Ferenc. – Égető kérdés a parkolás gondja. Nagyon sokat gondolkoztunk, hogy hol lehetne megoldani, számos elképzelés látott napvilágot ezt illetően, de még egyik sem valósult meg - tette hozzá. 

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.