Fabiny Tamás prédikációjában elmondta: a karácsonyi történet arról szól, hogy Isten nemcsak a magasságban, hanem a földi világban, az emberek otthonaiban és szívükben is otthon akar lenni.
Isten, akinek a lakóhelye a menny volna, Jézus Krisztusban "egészen mélyre jutott", mert a mélyen lévő, a szenvedő, a bűnös, az esendő, az istenkerülő embert akarja megtalálni - mondta.
Fabiny Tamás hangoztatta: Jézus nem steril körülmények között született.
A magasságban ugyan ott ragyogott a fényesség, de a földön szenvedés, mocsok és vér volt - tette hozzá.
Ma is ebben a szenvedésekkel, vérrel és mocsokkal szennyezett világban kell az igének testté válnia. Egy olyan világban, ahol üldöztetés, terrorfenyegetettség, klímaválság, munkanélküliség és világjárvány van - mutatott rá.
Isten karácsonykor egészen közel jött az emberhez, mert ő nem a távolság, hanem a személyesség Istene. A világjárvány miatt a távolságtartás időszakát éljük, és "fáj, hogy nem ölelhetjük meg családtagjainkat". A karácsonyi történet mégis arról szól, hogy Isten át tudja hidalni a távolságot - mondta az evangélikus elnök-püspök.
Fabiny Tamás: Isten ott van minden emberi szenvedésben
Ez is érdekelhet
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.