Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa hangüzenetet küldött az érte imádkozóknak

Létrehozva
A szentatya hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este. Az egyházfő köszönetet mondott mindazoknak, akik felépüléséért könyörögnek.
Kép

"Szívből köszönöm imáitokat, melyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm" - fogalmazott a pápa olaszul az MTI híradása szerint. 

A szentszéki szóvivő közölte, hogy a hangüzenetet az egyházfő a Gemelli-klinika kórtermében rögzítette. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnik, hiszen légzési nehézségekkel küzd.

Február 14-i kórházba kerülése óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét - közölte az MTI. 

A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak, amelyet mindig más és más bíboros vezet. Az elsőt Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezette. Csütörtök este Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézetei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja pro-prefektusa vezette a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért. Az egyházfő üzenete előtt a bíboros kijelentette, hogy a pápa így kívánta kifejezni köszönetét azoknak, akik az egész világon imádkoznak érte.

 

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.