Ugrás a tartalomra

Szombaton temetik az elhunyt pápát

Létrehozva
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint tíz órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.
Kép
Ferenc pápa ravatala
Fotó: Stern

Az egyház azt is tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.

A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják majd kegyeletüket az elhunyt egyházfő ravatalánál. A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott.

Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője, és szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. Halálhírét hétfő délelőtt jelentette be a Vatikán.

Címkék

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.