Szabadidő
Grecsó Krisztián: „olvassunk továbbra is sokat, maradjunk hűek egymáshoz!”
Csütörtök délután Miskolcon is kezdetét vette a 92. Ünnepi Könyvhét, vele együtt a 20. Gyermekkönyvnapok. Az idén összművészeti találkozónak szánt rendezvényt a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsorát követően a József Attila-díjas költő, író és dalszerző, Grecsó Krisztián nyitotta meg az Erzsébet téren. Az irodalmár előtt Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.
Mérföldkő: kész a légszennyezést mérő hálózat
Égető probléma – így nevezte a csütörtöki átadó ünnepségen Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora a levegőszennyezettség kérdéskörét.
Két újabb budapesti étterem nyerte el a Michelin-csillagot
Két újabb étterem, az Essencia és a Salt is Michelin-csillagot nyert a budapesti Michelin-kalauz csütörtöktől elérhető, legfrissebb kiadása szerint, amelynek kritikusai hat új étteremmel egészítették ki az ajánlott helyek listáját is.
Desszert a jégen
Az Acéllábos ehavi részében a Jégcsarnokban főzőcskéztünk, miközben egy jéghoki edzés ment a konyhának kijelölt könyöklő alatt. Ezután a diósgyőri Kisgergely Cukrászdába látogattunk, ahol Horváth Zsolt mestercukrász elkészítette nekünk az ország tortáját. A műsort a Miskolc TV 09.02-én, csütörtökön vetíti 20.30-tól. Az adás ezután felkerül a videó tárunkba, így online is elérhető lesz.
Az első táborozók is zenélnek az Ünnepi Könyvhéten
Péntek délután háromnegyed 4-től kapott helyet a 92. Ünnepi Könyvhét programjában a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A koncerten fellép az a csaknem ötven gyermek is, aki az intézmény első táborában vett részt nyáron.
Egy összművészeti találkozó is az Ünnepi Könyvhét
Szeptember 2-án, csütörtökön nyitja meg kapuit az ország egyik legrégebbi rendezvénysorozata, a 92. Ünnepi Könyvhét. A gazdag irodalmi programkínálat mellett egyéb hangzóművészet is megjelenik: esténként együttesek zenélnek, de hódolhatnak a gasztronómiának is az Erzsébet térre kilátogatók.
Sok jó bor és rengeteg zene: ilyen volt a szombati Borangolás
Folytatódott a Borangolás. A második napot a borkóstolás és számos koncert fémjelezte, valamint borlovagokat is avattak.
Hála gálával és ünnepi műsorral tért vissza a Zenita
Szombat este rendezték meg a Musical és Miskolc gálát a Művészetek Házában. Az ünnepi műsor előtt a Zenita Alapítvány egy jótékonysági hála gálát is rendezett az egészségügyi dolgozóknak, hogy munkájukat megköszönje.
Retró napot tartottak a Jókai városrészben
A Háromkő Egyesület szervezte közösségépítő akció témája az 1980-as évek volt. A városrész lakói egyfajta időutazáson vehettek részt negyven év távlatában. A fiatalok is megismerhették így szüleik gyermekkorát, az akkori Jókait sajátosságait, életét.
Éjjel érkeztek, ám a fáradt, kiégett agy helyett a természeté lett a főszerep
A 10. alkalommal megrendezett ÉjszakáZOO program sok érdekességet tartogatott a Miskolci Állatkert látogatóinak is.
Közösségi munkára hív a képviselő
Bazin Levente szeretné rendbe tenni a perecesi szabadtéri színpadot, ebben kéri a miskolciak segítségét.
Már csak éjfélig tart a játék!
Ma éjfélig még játszhatnak olvasóink az ajándékcsomagért és a tízalkalmas gokart bérletért, ami az Avalon Parkba szól.
Humorba csomagolt depresszió
Miskolci színész is játszik a filmben, ami az év egyik hazai kasszasikere lehet.
Bányásznapi megemlékezés lesz jövő héten
A városrész bányászhagyományai előtt tisztelegve idén hetvenegyedik alkalommal rendeznek megemlékezést szeptember 4-én, szombaton.
Utánam, srácok, a Kilátóba!
Háromnapos programsorozatot tartanak több helyszínen is helyi értékek jegyében. A fesztiválon lesz kamadzsembori, kötetbemutató, kerekasztal-bemutató és filmvetítés.
Huszonhét érdekesség Miskolcról és hírességekről
Egy tizenhat alkalmas előadássorozat ért véget augusztus 24-én, amit a Thália-házban tartottak annak huszonötödik éves fennállását ünnepelve. Az előadások a korszak művelődés-, és művészettörténeti világába kalauzolták az érdeklődőket. Most huszonhét érdekességet mondunk el, amik elhangzottak.
Jókedv uralkodik a közösségépítő gólyatáborban
Ötszáznegyven elsőéves hallgató vesz részt idén a Miskolci Egyetem gólyatáborában, amit a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezett most is. Hagyományos és újszerű programok is vártak az új egyetemistákra, akik jókedvűen vetették bele magukat az ismerkedésbe.
Beköszöntött a kamarazenei nyár Miskolcon
A kedden indult koncertsorozat egészen jövő hét hétfőig „kitart”. A Zenepalotában este 6 órától hallgathatunk meg komolyzenei koncerteket.
ÉjszakáZOO járatok az Állatkertek éjszakáján
Az MVK Zrt. augusztus 27-én, a késő délutáni és az esti órákban is indít ZOO járatot az Állatkertek Éjszakája miskolci programjához igazodva.
Szuperprodukcióval, színházzal, zenével folytatódik a Salkaházi plusz program
Végtelen energia címmel érkezik Miskolcra a Nicola Tesla életét, korát bemutató musical, a színházban a Feketeszárú cseresznyét játszák, de zenei csemegék is várják a város szépkorúit az előttünk álló hetekben. Folytatódik a Salkaházi plusz program.