Tudomány
Online akadémiát indít a MAB
Online kínálja a régió egyetemi kurzusait a Miskolci Akadémiai Bizottság. A MAB online akadémia főként azoknak a középiskolásoknak szól, akik érdeklődnek a felsőoktatás iránt, de az előadásokra bárki jelentkezhet.
Régész: valószínűleg megtalálták a jáki templom alapítójának csontjait
A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait.
Karoling kori kard került elő
Mintegy ezerkétszáz éves, Karoling kori kard került elő decemberben a Zala megyei Murakeresztúr határában. A Magyarországon egyedüli leletet szerdán mutatták be Nagykanizsán a sajtó képviselőinek.
Pályaválasztási oldalak a Miskolci Naplóban
A kisebbségi és a többségi társadalom harmonikus együttélése érdekében kifejtett tevékenységéért Raoul Wallenberg-díjat kapott a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete.
Corvin János sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása
Corvin János és fia horvátországi sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása – mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészetkutató Központjának vezetője.
A világűrből számoltak meg elefántokat
Először sikerült megszámolni állatokat mesterséges intelligenciával összekapcsolt műholdkamerákkal nagy kiterjedésű földrajzi térségében, ami fontos lépés a veszélyeztetett fajok populációinak megfigyelése terén.
Repülőről indított rakétával állított pályára műholdakat a Virgin Orbit
Repülőgép szárnyai alól indított rakétájával állított pályára műholdakat Richard Branson űrvállalkozása, a Virgin Orbit.
Egy új génterápiával elősegíthető a bénulásból való teljes felépülés
Mindezidáig úgy tűnt, hogy a gerincsérülések egész életre szóló bénulással járhatnak, a legújabb kísérletek alkalmával azonban sikerült felépíteni a balesetek során károsodott idegrostokat.
Megvan, miért fordul a napraforgóvirág kelet felé
Az ELTE, a Hamburgi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak arra, hogy a Nap égi mozgását már nem követő érett napraforgóvirágzat miért néz állandóan kelet felé.
Márciusban indulhat útjára az új magyar műhold
A tervek szerint március 22-én startol Bajkonurból a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatóinak és oktatóinak új űreszköze, a SMOG-1 zsebműhold - közölte a hírt honlapján a BME.
Hamarosan állatokon tesztelhetik a magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt
Azt vizsgálják majd, hogy a hosszú mesterséges lélegeztetési ciklusok után történik-e tüdőszövet-sérülés.
Az EU összes tagállamában megkezdődtek az oltások
A német BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszeripari vállalatok által kifejlesztett vakcina az első EU-ban engedélyezett koronavírus elleni oltóanyag.
Robotkutyát küldhetnek a Marsra a NASA kutatói
Az amerikai űrügynökség a Boston Dynamics mérnökei által kifejlesztett robotkutyákat szeretnék felderítés céljából a vörös bolygó felszínére bocsátani.
Miskolcon is látható lesz a "csillag", ami a napkeleti bölcseket vezette
December 21-én nem csak az dől el, érvényben maradnak-e szenteste is a szigorítások, de megfigyelhetünk majd egy különleges, 20 évente látható, a Bibliában is szereplő együttállást.
Tudósok tártak fel egy ötezer éves gyilkosságot
Egy ötezer éves gyilkosság körülményeit tárták fel spanyol kutatók. A Journal of Paleopathology folyóiratban publikált tanulmány szerint az áldozat egy ötvenes éveiben járó férfi volt, akit egy éles tárggyal, vélhetően kőszekercével vágtak fejbe.
Az immunrendszerük és a vérereik különbözősége védi meg a gyerekeket
Immunrendszerük különbözősége és vérereik jobb állapota azon tényezők között van, amely megvédi a gyerekeket a súlyos Covid-19-től - állapították meg ausztrál és svájci kutatók.
Kilövés indul: az űripar csúcsára törnek
Az első lépést megtette a Miskolci Egyetem és az űriparban nemzetközi hírnévre szert tett Admatis Kft.: együttműködési megállapodásuk az űrtechnikához kapcsolódóan oktatási és kutatási tevékenységekre, azon belül is anyagtudományi, gépészeti és térinformatikai területekre terjed ki. A miskolci városvezetés támogatásáról biztosította a feleket.
Egy modernkori polihisztortól búcsúztak
Pénteken végső búcsút vettek Bragyova Andrástól. A korábbi alkotmánybíró, a Miskolci Egyetem oktatója november 4-én, életének 70. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el. A Szentpéteri kapui temetőben helyezték örök nyugalomra. Családtagok, barátok, kollégák, pályatársak, tanítványok, ismerősök búcsúztatták.
A miskolci ADMATIS Kft. is részt vesz az exobolygókutató Ariel-programban
Az Európai Űrügynökség elfogadta az Ariel-űrtávcső megvalósítási koncepcióját, amely a világon az első küldetés lesz, amely kifejezetten az exobolygók természetét, keletkezését és fejlődését vizsgálja. A miskolci ADMATIS Kft. fedélzeti eszközöket, és az Ariel építéséhez és földi logisztikai feladatokhoz szükséges berendezéseket fog szállítani.
A hepatitis C vírus felfedezéséért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat
A hepatitis C vírus felfedezéséért két amerikai és egy brit tudós, Harvey J. Alter, Charles M. Rice és Michael Houghton kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.