Ugrás a tartalomra

Életmód

M30: Zárva van a pálya, a henger játszik rajta
KörnyezetGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A nemrég átadott M30-as várhatóan hosszú hónapokra zárva lesz Szikszó közelében.
Az Avasi kilátó is „belepirult” a Valentin-napba
KörnyezetMiskolc
A szerelmesek tiszteletére kapott szerdán rózsavörös kivilágítást Miskolc ikonikus épülete.
Csütörtökig voksolhatunk az „Év beporzóira”
SzabadidőKörnyezetBelföld
Boglárkalepkék, fehérlepkék, pillangók - mondd, te kit választanál?
Lehet még Zsolcán akkubontó
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Nincs lezárva az alsózsolcai történet – ezt mondta nemrég az akkumulátor-feldolgozó üzem beruházója a 444.hu kérdésére. Ezt erősítette meg híradónknak is.
Valentin nap: Titokban adott össze szerelmeseket Szent Bálint
SzabadidőEgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Talán kevesen tudják, hogy a Valentin-nap, mint újkori ünnep, élő szent, Bálint pap személyéhez kötődik.
Hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt
EgyházMiskolc
A húshagyó keddet követő hamvazószerdával elkezdődött a 40 napos nagyböjt, amely a keresztény hagyományban a nagyhetet és a húsvétot, azaz Jézus Krisztus szenvedéseinek és feltámadásának az ünnepkörét készíti elő.
Pénteken Csillagpartyt rendez a Szabó Gyula csillagvizsgáló
SzabadidőOktatásTudományMiskolc
A Nap fénymonopóliuma címmel hallgathatnak előadást az érdeklődők.
Az Ellipsumban különleges, romantikus programmal készülnek
SzabadidőMiskolc
Élőzenével, finom étkekkel és italokkal fűszerezik meg a fürdőzést a szerelmespárok számára.
Utolsó kenet a betegek világnapján?
EgészségEgyházMiskolc
A betegek kenete a katolikus egyház egyik szentsége, aminek gyógyító erőt tulajdonítanak. Közismertebb nevén ez az utolsó kenet, de az elnevezés valójában téves.
Hogyan fűtsünk kevesebb füsttel? Fűtsünk száraz fával!
Környezet
Az Ökomenedzser Iroda cikksorozatának célja, hogy bemutassa a környezetbarát fatüzelés legfontosabb elemeit, amelyek kevésbé rontják Miskolc levegőminőségét és még a pénztárcánkat is kímélik. Első rész.
A hónap állata: az európai barnamedve
Szabadidő
A medve nem játék! – tartja a székely közmondás, és valóban. 
Csakúgy repkedtek a melegrekordok vasárnap
KörnyezetBelföld
Országos és fővárosi melegrekordok dőltek meg vasárnap is - közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn.
Mikor máskor: Igazából szerelem Valentin napon
Szabadidő
Február 14-én 17:00-tól a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében, Valentin nap alkalmából, az Igazából szerelem című romantikus vígjátékot vetítik.
Megismételhetetlen koncertet adott Miskolcon az Edda
SzabadidőMiskolc
A zenekar az egykori Boci Bárban (a mai Rockwell klubban), teltház előtt lépett fel szombat este.
Minap-indító (2024.02.11.) - időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
KörnyezetCelebhírekMiskolc
Jön az eső, Miskolcra már éjjel ide ért, csendesen hullik az égi áldás órák óta, de csak pár fokot hűl a levegő, a kettősfronti hatás azonban jelentős kínokat okozhat az arra érzékenyeknek. Nagy lesz az infarktusveszély is, vigyázzunk magunkra és egymásra.
Lehetne vonzó a háziorvosi pálya
EgészségOktatásBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A hazai orvosképzés mindent megtesz azért, hogy a fiatal háziorvosok szakmailag felkészültek legyenek.
LMP: "zöld fordulatra" van szükség az élelmiszerbiztonság területén
EgészségKörnyezetGazdaságBelföld
Az egészséges és biztonságos élelmiszerek, a GMO-mentesség fenntartása, valamint az ultrafeldolgozott termékek reklámozásának korlátozása érdekében gyűjt aláírásokat az LMP.
VEKE: az elektromos meghajtású buszoké a jövő
KörnyezetGazdaságMiskolc
Akkumulátoros segédhajtással ellátott trolibusz az Avasra – miért is ne? – mondja a VEKE elnöke, akivel a közösségi közlekedés fenntarthatóságáról, jövőjéről beszélgettünk.
Minap-indító (2024.02.10.) - időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
KörnyezetCelebhírekMiskolc
Szeles, kora tavaszias, kezdetben esős idő várható mára. Frontok nincsenek fölöttünk, de a melegedés okozhat fejfájást.
Már bizonyos: hagyomány marad a Furmint Február
SzabadidőMiskolc
A város egyik legelegánsabb boros programját hatodik alkalommal rendezték meg péntek este a Népkerti Vigadóban.