Ugrás a tartalomra

Életmód

Saját fizetése csökkentésével emelt az asszisztensei bérén
EgészségBelföld
Keczéry Attila fővárosi háziorvos a saját fizetését csökkentette annak érdekében, hogy meg tudja emelni az asszisztensei bérét, mert rájuk nem vonatkozik a júliustól érvényes 18 százalékos béremelés – adta hírül az RTL.
Szerdán van az idei túlfogyasztás napja
Környezet
Minden évben ez az a nap, amikor az emberiség fogyasztása átlépi azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.
Ismét drágul a lottó
SzabadidőBelföld
Szeptembertől változik az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, továbbá a Joker alapdíja is – írja honlapján a Szerencsejááték Zrt.
Modernebb környezet, gyorsabb reagálás - átadták az új miskolci légimentő bázist
EgészségMiskolc
Sajtótájékoztatót tartott kedden a Belügyminisztérium, az Országos Mentőszolgálat és a Készenléti Rendőrség a Repülőtéri úton, ahol ünnepélyes keretek között átadták az új miskolci légimentő bázist.
Csillagok alatt - országos programsorozat a hullócsillagok idején
SzabadidőTudományMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy hét a csillagok alatt címmel országos csillagászati programsorozat indul augusztus 3-án. Egészen 13-áig változatos programokkal várják az érdeklődőket országszerte, így Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is.
Mintegy 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete augusztustól
SzabadidőMiskolcBelföld
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása indul el, hanem a SZÉP-kártya kedvezményes kerete is változik.
Orgonaséta – garantált városnézés orgonamuzsikával
SzabadidőMiskolc
Az Orgonák Éjszakájához kapcsolódva a Tourinform Miskolc tematikus városnézést szervez augusztus 5-én, szombaton.
Hernyóból pillangó, euro a forintból
SzabadidőGazdaságVilág
A pénzügyi szakember szerint nem mindegy, hogyan készülünk a nyaralásra: odafigyeléssel nagyobb összegeket is megspórolhatunk a külföldi valuta váltásánál.
Balatoni strandbelépő-körkép: hatszáz forint a belépő szint a belépők terén
SzabadidőBelföld
A legdrágább balatoni strandbelépő mellett furcsa módon a legolcsóbbat is Tihanyban adják. A legdrágábbért 10 ezer, a legolcsóbbért 600 forintot kérnek.
A szárazság miatt gyakoribbak az erdőtüzek
KörnyezetHavariaBelföldVilág
A rodoszi tüzet még az űrből is lehet látni a műholdfelvételek tanúsága szerint. De nem csak a mediterrán vidékeken jelentenek veszélyt a gyorsan terjedő lángok.
Éjszakába nyúlóan lehetett strandozni a Barlangfürdőben
SzabadidőMiskolc
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére immár 14. alkalommal rendezték meg a Strandok éjszakáját.
Last minute
SzabadidőVéleményVilág
Bájer Máté kollégánk jegyzete a nyaralást igyekszik összekötni a spórolással.
Egy tizennyolc éves családapa életéért küzdenek a miskolci orvosok
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
A férfi túl sok energiaitalt ihatott: koffeinmérgezés miatt van kómában.
Szépül és tisztul a Történelmi Avas
KörnyezetMiskolc
Hegygazdák járták be csütörtökön a Nagyavas felsősort, a Latabár sort és a Kisavast. Közben beszámoltak arról, hogy tavalyi magválasztásuk óta milyen eredményeket értek az avasi domboldalon.
LMP: A kormány azonnal fejezze be hazánk kiárusítását!
KörnyezetMiskolcGazdaságBelföld
Az LMP-Magyarország Zöld Pártja felszólítja Szijjártó Pétert és a kormányt, hogy fejezzék be hazánk kiárusítását, és vonják vissza az 580 milliárdos nyíregyházi akkumulátorgyár tervét.
párbeszéd lakossági fórum
Párbeszéd: ne a magyarok fizessék meg az akkumulátorgyárak vízpazarlását!
Környezet
A Párbeszéd - Zöldek azt követeli, hogy ne a magyarok fizessék meg az akkumulátorgyárak vízpazarlását.
Közel félszáz fürdőben csobbanhatunk a Strandok éjszakáján - köztük a Barlangfürdőben
SzabadidőMiskolc
Várják azokat, akik a szokásostól eltérő vizes élményekre vágynak.
Előrejelzés: Pirosba borult az ország kétharmada
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt Borsodban is.
Eddig Horvátország fölényesen nyeri a nyarat a magyaroknál
SzabadidőBelföldVilág
A képzeletbeli dobogóra még Olaszország és Görögország fért fel.
Ritka kincsek sorozat - asztrológus a középpontban
SzabadidőMiskolc
A sorozat utolsó epizódjának premierje pénteken lesz a Pontközpontban.