Ugrás a tartalomra

Miskolc a szolgáltató cégek számára is vonzó

Létrehozva
Egy egész délután szólt Miskolcról Budapesten, a fővárosban megrendezett konferencián a szolgáltatóközpontok voltak középpontban. Miskolcon jelenleg négy ilyen cég működik, amelyek több mint 1200 embert foglalkoztatnak. A város további intézmények letelepedését szeretné ösztönözni – és Miskolcon minden adott, amire a vállalkozásoknak szükségük lehet.

Pénzügy és számvitel, HR, ügyfélszolgálat, beszerzés – a szolgáltatóközpontok a vállalatirányítási területek nagy részén nyújtanak segítséget. Miskolcon telefonos ügyfélszolgálatok működnek. A négy vállalat – a Vodafone, a United Call Centers, a Call Factory és a 112-es segélyhívó – több mint 1200 embernek ad munkát a városban.

A szolgáltatóközpontok Miskolcra telepedésének ösztönzése a cél, ezért mutatkozott be a borsodi megyeszékhely egy budapesti konferencián. A város gazdasága három pilléren nyugszik: az iparon, a turizmuson, valamint a szolgáltató szektoron.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– Nagyobb hozzáadott értékkel bíró szolgáltatóközpontok, business centerek irányába nyitunk, ahol magasan kvalifikált, nyelveket beszélő fiatalok találják majd meg a számításaikat. A fókuszban tehát most már a back-office-ok, mérnöki és informatikai szolgáltató tevékenységek állnak – nyilatkozta Szélyes Domokos gazdaságfejlesztésért és ingatlangazdálkodásért felelős polgármesteri biztos.

Miskolc viszont nem csak a munkaerő és a város frekventált területein elhelyezkedő irodaházak miatt lehet vonzó. Pfliegler Péter a város fejlesztéseit, eredményeit, turisztikai lehetőségeit és környezettudatos megoldásait is bemutatta. Az alpolgármester elmondta: két szempontból is fontos ez a konferencia.

Kép

– Egyrészt a városimázst erősítjük; bemutatjuk, hogy Miskolc egy modern, okos és zöld város, ahol jó élni és jól lehet élni. Másrészt szeretnénk megmutatni a cégek számára, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár, ha minket választanak – mondta Pfliegler Péter.

Kép

A konferencián a Miskolc Holding mellett a Miskolci Egyetem is bemutatkozott. Jakab Nóra rektorhelyettes elmondta: a campus figyel és reagál is a munkaerőpiaci igényekre és megfelelő számú hallgatót tudnak képezni a szolgáltatói szektor számára is. Gerencsér Nóra HR-igazgató pedig a munkaerőhelyzetről, a bérekről és az oktatási rendszerről beszélt.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.