Ugrás a tartalomra

PM: még kétmillió bankszámla adatai hiányosak

Létrehozva
Június 26-ig még pótolhatóak a hiányzó ügyféladatok a pénzintézeteknél, biztosítóknál; a mintegy kétmillió, eddig még azonosítatlan bankszámla tulajdonosának több mint két hete van erre - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) szombaton.
Kép

Az azonosítást mielőbb érdemes elvégezni, mert ennek hiányában június 27-től a bankok, takarékszövetkezetek, illetve az egyéb intézmények nem teljesíthetik az érintett lakossági vagy vállalati ügyfeleik megbízásait - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A PM emlékeztetett, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának hatékony megakadályozása érdekében a magyarországi pénzügyi szolgáltatóknak legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű átvilágítással kell rendelkezniük valamennyi ügyfelükről. A pénzintézeteknek két évük volt az adategyeztetésre.

A határidő közeledtével a bankoknak is célszerű erősíteni tájékoztatási tevékenységüket annak érdekében, hogy az eddig el nem ért ügyfeleik is pótolhassák hiányzó adataikat - hangsúlyozta a tárca. A magánszemélyek közül azok érintettek, akik a bankkapcsolatukat 2017 júniusa előtt létesítették, és hitelintézetük még nem másolta le személyazonosságukat és lakcímüket igazoló okmányaikat, esetleg nem rendelkezik minden szükséges személyi adatukkal, illetve nem töltöttek ki nyilatkozatot arról, hogy kiemelt közszereplőnek számítanak-e.

A kötelező adategyeztetés a jogi személynek minősülő vállalati és egyéb szervezeti ügyfeleket is érinti. Nyilatkozni kell a szervezet tényleges tulajdonosáról, valamint annak kiemelt közszereplői státuszáról. Az azonosítás egyszerű, és akár otthonról, néhány perc alatt elvégezhető. A még hiányzó, szükséges okmánymásolatokat és nyilatkozatot nem csak a hitelintézet személyes felkeresésével, hanem  postán is beadhatják.

Több hitelintézetnél már lehetőség van arra is, hogy az ügyfelek az illetékes banki ügyintézővel való élő videókapcsolat révén tegyenek eleget a teljeskörű ügyfél-átvilágításnak. A nyilatkozatok az arra alkalmas netbanki csatornán keresztül is megtehetők, továbbá beküldhetők e-mailen. A lehetőségekről a szolgáltatók honlapjain, telefonos ügyfélszolgálatain kérhető információ - olvasható a PM közleményében.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.