Ugrás a tartalomra

Keresik az év fiatal vállalkozóját

Létrehozva
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) 11. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói díjat, amelyre 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással rendelkező természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők.

A Fivosz tájékoztatása szerint november közepén rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Showt, hagyományosan ennek záróeseményeként adják át az elismerést. Azokat a vállalkozókat jutalmazzák, akik fiatal koruk ellenére is sikeresek a gazdasági életben, valamint jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz.

A nevezési határidő november 8-a, a pályamunkákat a Fivosz e-mail címére várják. A díj odaítéléséről a szervezet elnöksége dönt.

A fiatal vállalkozók hetét november 18-21. között rendezik meg hét vidéki helyszínen és Budapesten. Az ingyenes programsorozat érdekes témákkal és ismert előadókkal várja az érdeklődőket – hívta fel a figyelmet a Fivosz.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.