Ugrás a tartalomra

15 százalékkal drágulhat a kenyér

Létrehozva
Hamarosan drágul a liszt és a kenyér – írta a Világgazdaság. A malmok január végétől 3-5 forinttal növelik a liszt kilogrammonkénti árát, a pékségek pedig 10-15 százalékos emelést terveznek a következő hetekben.
Kép

A Magyar Pékszövetség arra figyelmeztet mindenkit, hogy legkésőbb februárban 10-15%-kal fog emelkedni a kenyér ára. Ennek hátterében az összetevők drágulása áll, konkrétan a liszt fog többe kerülni a sütőipari cégek számára, és az áremeléssel kompenzálják majd a saját többlet költségeiket, de állítólag még így sem járnak túl jól.

A Magyar Pékszövetség és a Nemzeti Agrárkamara megrendelésére az Agrárgazdasági Kutató Intézet által elvégzett 2018-as és 2019-es tanulmány is egyértelműen kimondta, hogy a sütőipari termékek jövedelmezősége évek óta rendkívül alacsony: a legalapvetőbb termékköröket veszteséggel, a legtöbbet pedig minimális, de mindenképpen csökkenő árréssel gyártják a hazai sütőipari vállalkozások – olvasható a hellovidek.hu oldalon.

Kép

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Hellovidék érdeklődésére kifejtette: januárban a malmok – mint a legjelentősebb alapanyagbeszállítók – jelezték a liszt árának emelkedését, ami a fogyasztók mindennapi ellátásban jelentős szerepet betöltő sütőipari vállalkozásoknál egy újabb költségnövelő tényezőt jelent. A bérek és az alapanyagárak mellett az energia-, az üzemanyag- és logisztikai költségek emelkedése is gondot okoz a vállalkozásoknál. Az energiaköltségek is jelentősen megemelkedtek 2019 azonos időszakához képest, a gáz 25-30%-kal, a villamos energia 50 százalékkal nőtt.

Az elhúzódó forintgyengülés kellemetlen mellékhatása, hogy magasabb lett az importtermékek átvételi ára, így drágábbak lettek a sütőipari alapanyagok is – részletezte Septe József. A szervezet elnöke szerint ez a negatív összhatás komolyan sújtja a sütőipart és jövedelmezőségét. 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.