A járványhelyzet ismeretében nem okozott meglepetést az ipari termelés áprilisi visszaesése, elemzők már jó előre jelezték, hogy ez a hónap lesz a mélypont, de jóval kisebb, 20 százalék körüli hanyatlást vártak.
Az előző hónaphoz viszonyítva 30,5 százalékkal esett vissza a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban.
Az év első négy hónapjában 9,2 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.
A részletes adatokat egy hét múlva, június 12-én közli második becslésében a KSH.
A szűkszavú első becslésben most csak annyit jegyzett meg, hogy áprilisban kiugró visszaesés volt a járműgyártásban, amely a márciusi 19,8 százalékos visszaesés miatt már az első negyedévben is 2,2 százalékkal kevesebbet termelt, mint egy évvel korábban. Kisebb mértékben csökkent a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása - jelezte a hivatal. A számítástechnikai ágazatban márciusban még szerény 1,7 százalékos volt a növekedés, amivel a kibocsátás még mindig 7,3 százalékkal meghaladta a tavalyi első negyedévit.
Ami pedig az élelmiszeripart illeti, valószínűleg a felvásárlási láz is közrejátszott abban, hogy az első negyedévben 10,2 százalékkal növelte a kibocsátását és márciusban 12,7 százalékos emelkedést regisztrált éves összevetésben.
A KSH becslése szerint egyedül a gyógyszergyártásban nőtt a kibocsátás, ahol pedig márciusban 1,5 százalékos lemaradás volt a kiugró februári 8,9 százalékos növekedés után.
KSH: 36,8 százalékkal csökkent az ipari termelés áprilisban
Létrehozva
Áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 36,6 százalékkal csökkent - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ez is érdekelhet
Miskolcon értékelt Tállai András
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.