Ugrás a tartalomra

A megye fejlődése érdekében kezdenek közös munkába 

Létrehozva
A régió jövőjét meghatározó megállapodás született a megye vezetői között. A Kreatív Régió elnevezésű, kormányzati támogatással megvalósuló programban a megyei és a miskolci önkormányzat, az egyetem, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara is együttműködik.
Kép
Dr. Horváth Zita, Veres Pál, Bánné dr. Gál Boglárka és Bihall Tamás. Fotó: Juhász Ákos


Ahogyan arról korábban beszámoltunk , fontos találkozónak adott otthont a Lillafüredi Palotaszálló még júliusban. Veres Pál itt látta vendégül Debrecen, Nyíregyháza és Szolnok polgármestereit, egy hosszú távú megállapodás részeként. 

Gazdaság, infrastruktúra és turizmus- a nagyvárosok ezeken a területeken is együttműködnek és a következő tíz évre szóló fejlesztéseket is közösen tervezik meg. Miskolc a tervek szerint csaknem 700 milliárd forintos támogatást kaphat, ezt Palkovics László pénteken jelentette be Miskolcon.

A megyeházán hétfőn aláírt megállapodással a felek - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK), illetve a Miskolci Egyetem - rögzítették, hogy az Északkelet-magyarországi Gazdasági Zóna rövid és hosszú távú stratégiájának kidolgozásában aktívan részt vesznek. 

Elhangzott, közös céljuk, a zóna európai szintű jelentőségének megteremtése, megerősítése és növekedési pályára állítása. A felek feladata – a megye fejlesztési irányaival és fejlesztési dokumentumaival összhangban –, a gazdaságfejlesztési zóna közös stratégiájának kialakítása.

Kép


Történelmi megállapodás

A megállapodással kapcsolatosan a Miskolci Egyetem rektora annak történelmi jelentőségét hangsúlyozta. "Azt gondoljuk, hogy nekünk itt Miskolcon, a megyében és a régióban feladatunk és dolgunk van, és a kormányhatározat egyébként nevesíti is a Miskolci Egyetemet ebben a gazdaságfejlesztési zónában, mint amelyik meghatározó szerepet tölt be. Eddig is érkeztek ebbe a térségbe komoly nagyvállalatok, minden alkalommal fontos volt, hogy ebben a térségben van a Miskolci Egyetem a maga színes képzési, kutatási portfóliójával" - jelentette ki Dr. Horváth Zita.

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke szintén történelminek nevezte a megállapodást. Mint mondta, 26 éves elnöki pályafutása alatt, még sosem látott ehhez hasonló együttműködési megállapodást, mint amit hétfőn írtak alá: „az, hogy a közigazgatás, a tudomány és a gazdaság szövetségre lép, példaértékű.” 

Borsod-Abaúj-Zemplén mellett öt másik megye (Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) alkotja az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónát, amelyben a jövőben a megyei önkormányzat is aktívan részt vállal. A megyei közgyűlés elnöke a megállapodás aláírásával kapcsolatban az együttműködés, a közös munka fontosságát hangsúlyozta. 


„Azt a feladatot kaptuk, hogy a mintegy 100 éves történelmi örökségünkből fakadó hiányosságainkat orvosoljuk, és egy új gazdasági-kulturális övezet kialakításával megállítsuk a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális leszakadás jelenségét. Ez pedig, csak együtt sikerülhet!” – mondta Bánné dr. Gál Boglárka.

Kép
Veres Pál, Miskolc polgármestere

Kitörési pont

Miskolc számára kitörési pontot jelenthet a fejlesztési program, amelyben a város vezető szerepet vállal - vélekedett Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki szerint többek között a gazdaság, és a turizmus is lendületet kaphat. 

- Az elkövetkező fél évben egy olyan fejlődés indulhat meg a régióban és azon belül a megyében és a városban, amilyet talán az elmúlt évtizedekben eddig még nem is tapasztaltunk. Azt reméljük, és azt tudjuk, hogy ez az együttműködés hosszú távú lesz és ez az együttműködés lehet valóban a záloga annak, hogy sikeres lesz ez a fejlesztés - hangsúlyozta. 

A megyékre és a megyei jogú városokra lebontott gazdaságfejlesztési elképzelést várhatóan januárban fogadja majd el a kormány, a konkrét projektek pedig már az új uniós költségvetési ciklus részeként jelennének meg. Az elérhető forrásokra pályázni lehet majd.

Ez is érdekelhet

Tartós ipari csomóponttá válhat Miskolc
GazdaságMiskolcBelföld
Átalakulóban van az ipari parkok szerepe, a hagyományos termelés helyszíneiből összetett gazdasági ökoszisztémák központjai lettek.
Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.