Ugrás a tartalomra

BOKIK: évekig meg fogja határozni életünket a járvány okozta válság

Létrehozva
Bihall Tamás szerint bár csődhullámmal megyénkben várhatóan nem kell számolni, a vállalkozások többsége óvatos és jövő nyárnál előbb nem is reméli, hogy életük visszatérhet a korábbihoz hasonló mederbe.
Kép
Hosszú idő után fogadták a sajtó képviselőit a kamarai székházban. Fotó: Beregi László

Hosszú évekig számolni kell még a világjárvány követelményeivel, az élet pedig várhatóan soha nem lesz olyan, mint a 2020. februárja előtt, mert a pandémia a világpiaci trendeket is megváltoztatta – jelentette ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Bihall Tamás úgy fogalmazott, maga az esemény is történelminek tekinthető, hiszen a sajtó képviselőit utoljára körülbelül egy éve tudták a kamarai székházban vendégül látni személyesen tájékoztatni aktualitásaikról, melynek középpontjában most a nyitás, az újraindítás állt.

- A világjárvány kezdetén a szakértők főleg a 2008-2009-es pénzügyi- és gazdasági világválság tapasztalataira hivatkoztak, ez azonban elsősorban bankválság volt és onnan terjedt bát az üzleti élet más területeire. Ha tehát innen nézzük, a koronavírus-világjárványhoz hasonló globális katasztrófa utoljára a spanyolnátha idején, tehát körülbelül száz évvel ezelőtt fordult elő a világon. Az ilyen járványoknak pedig az egészségügyi hatásai mellett vannak a társadalmi és a gazdasági szerkezetet gyengítő hatásai is – kezdte.

Bihall Tamás úgy fogalmazott, a világjárvány nehéz helyzet elé állította a gazdasági szereplőket is. A vállalkozások többsége megsínylette ezt az időszakot.  

Megsínylették az elmúlt évet

- Egy évvel ezelőtt, az első hullám lecsengését követően reménykeltőbbnek gondolta a kamara a helyzetet a valóságosnál. Az őszi második hullám azonban még mélyebbre dobta a gazdaságot, a legkomolyabb megpróbáltatás pedig a szinte szünet nélkül érkező harmadik hullám volt – hangsúlyozta. 

Kép
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Fotó: Beregi László

Amint az ismert – folytatta – a turizmus, a vendéglátás és az emberek mozgásával kapcsolatos szolgáltatások azok, amelyek leginkább megszenvedték az elmúlt évet. Hozzátette: a megyében működő, turizmus, vendéglátás területén tevékenykedő vállalkozások mintegy tíz százaléka valószínűleg nem fog tudni kilábalni a válságból. Kijelentette ugyanakkor azt is voltak szektorok, melyeknek a járvány ellenére sem változott a helyzetük. Ilyen volt például a gépipar, a vegyipar, vagy az autóipar. 

- Az elmúlt időszaknak azért nyertesei is voltak, még ha nem is túl sok. Ilyenek voltak többek között az online kereskedelemmel foglalkozó cégek és informatikai vállalkozások is – tette hozzá. 

Bihall Tamás hangsúlyozta, a BOKIK a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve folyamatosan a vállalkozások helyzetét segítő javaslatokat fogalmazott meg. Ha nem is mindegyiket, de jelentős részét támogatta, megvalósította a kormány.

- Voltak adózási javaslataink, a támogatási politikára, főleg az eu-s források felhasználására, terítésére vonatkozó javaslataink. Lesz javaslatunk a csődtörvénnyel összefüggésben, az adózási törvénnyel összefüggésben, az oktatási szabályokkal összefüggésben. Ezek nagy horderejű kérdések, vállalatok sokaságát érinti – hangsúlyozta. 

Nyitni kellett

A kamarai elnök kijelentette tulajdonképpen a nyitás folyamatát is részben ők kezdeményezték. „Ezért voltak olyanok, akiktől kaptunk hideget-meleget, és tény, hogy ennek volt járványügyi kockázata. A másik tény az, hogy az is kockázat, hogyha vállalkozások ezrei, tízezrei mennek csődbe, vagy az, ha az emberek pszichés terheltsége eléri azt a szintet, amikor már nehéz normális életet élni. Bár a döntés a kormányé, mi hisszük, hogy ez jó döntés, ezért is szorgalmaztuk” – jelentette ki Bihall Tamás. 

Az, hogy végül mely vállalkozások maradnak majd talpon, a kamarai elnök szerint az év második felében derül majd ki, de a remények szerint a nyitásnak köszönhetően tömeges csődtől megyénkben nem kell tartani. „Tény viszont az is, hogy a zárást megsínylett vállalkozások többsége nagyon óvatos, és 2022 nyaránál hamarabbra nem is reméli, hogy életük visszatérhet a korábbihoz hasonló mederbe – zárta Bihall Tamás.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.