Ugrás a tartalomra

Meghosszabbíthatják a kedvezményes lakásépítési áfa-t, jöhet a sok új ingatlan

Létrehozva
Az infláció megugrása, a rezsiváltozások, a korábbi évekhez képest gyengébb gazdasági kilátások az új lakások piacára is negatív hatást gyakoroltak. A következő években azonban lendületet kaphatnak az építkezések, a kedvezményes áfa határidejét várhatóan 2028-ig kitolják - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében.

“A kedvezményes lakásépítési áfa 2028-ig történő meghosszabbítására az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tett javaslatot, amit a Pénzügyminisztérium is támogat. Ha valóban jogszabály lesz a tervből, országosan fokozódhat a lakásépítési kedv. Ez pedig rá is fér a piacra, 2020-ban elsősorban a járványhatás miatt kevesebb mint 23 ezer, 2021-ben pedig közel 30 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, szemben a 2017 és 2019 közötti időszakkal, amikor 35-38 ezer lakóingatlanra kértek engedélyt” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Az idei év első félében 17 715 lakásépítési engedély kapott zöld utat, 16 százalékkal több mint tavaly, de 3 százalékkal kevesebb a járvány előtti szinthez, 2019 első feléhez képest. A szakember kiemelte, hogy az 5 százalékos lakásáfa 2028 végéig történő meghosszabbítása minden eddiginél tartósabb időszakot jelentene. A szakember szerint azért is fontos a határidő kitolása, mert így a lakásépítési szektorban kiépült kapacitások, mind a munkaerőt, mind az eszközöket tekintve fenntarthatóak maradnak. 

Mi történt a megyében? 

Az elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az idei első félévben 146 lakásépítési engedély született, ez az egy évvel korábbihoz képest 1 százalékos növekedést jelent, 2019 azonos időszakával összevetve pedig 26 százalékos csökkenésnek felel meg. Balogh László azt mondta, a lakásépítési engedélyek számánál figyelembe kell venni, hogy nem mindegyikből lesz tényleges lakás, de az új lakások piacán várható kínálatot jól mutatja. Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg 61 darab eladó új lakóingatlan hirdetése közül válogathatnak a vevők a megyében. 

A jövőben várható tendenciák mellett az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy jelenleg milyen árak jellemzik a megye új lakóingatlanait. Az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára szeptemberben 651 ezer forint volt, az új házaké pedig 646 ezer forintnál járt. A megyeszékhelyen pedig az eladásra kínált házak átlagos négyzetméterára 735 forintot tett ki, az új építésű lakásoknál ugyanez az érték 651 ezer forint volt.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.