Ugrás a tartalomra

Az Év Vállalkozóit is díjazták a Prima Gálán

Létrehozva
A szombat este rendezett gálán nem csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima Díjat adták át, de megyénk legsikeresebb vállalkozóit is elismerték.
Preview Image
Fotók: Mocsári László képgalériái

Mint arról korábban beszámoltunk, Mancs bronzszobrán és gyémánttal kirakott aranykitűzőjén túl hárman kapták meg az egymillió forinttal járó PRIMA Díjat, egyvalaki pedig közönségdíjban részesült szombat este a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetének gálaestjén a Miskolci Nemzeti Színházban.

Preview Image

Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában Hajnal József, magyar sport kategóriában a Factory Aréna, magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium nyerte idén a Prima Díjat, míg a közönségdíjas a magyar sport kategóriájában jelölt Fazekas Miklósné lett.

Preview Image

A VOSZ helyi szervezetének elnöksége ezúttal is kiválasztotta az év vállalkozóit. Ennek értelmében az Év vállalkozója kategóriában az Év épületgépészeti kereskedelmi vállalkozása a Körmöczy Zsuzsa ügyvezető által irányított BRS Klima és Gázcentrum Kft.

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év vállalkozói kategóriában az Év erdészeti vállalkozása Horváth Jenő egyéni vállalkozó, az Év állattenyésztő vállalkozása Kocsis István egyéni vállalkozó, az Év építőipari vállalkozása a Machlik András által vezetett Panta Rhei Építőipari Kft., míg az Év műanyagipari vállalkozása a Gergely Gábor által vezetett Policell Kft. lett.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.