Ugrás a tartalomra

Szopkó Tibor: Miskolc turizmusa válságálló

Létrehozva
Válságálló a miskolci turizmus – jelentette ki Szopkó Tibor, Miskolc turizmusáért felelős alpolgármestere és Orosz Eszter, a helyi tourinform irodát is üzemeltető MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinjában.
Kép
Orosz Eszter és Szopkó Tibor. Fotó: Juhász Ákos

Az alpolgármester szerint, bár a nyári szezonról nincsenek adatok, de az év első öt hónapjának tendenciái optimizmusra adnak okot. „A szektor szolgáltatóival, piaci szereplőivel folyamatosan kommunikálunk és visszajelzéseik alapján úgy tűnik, a helyi turizmus annyira erős, hogy az országos átlagnál kevésbé üti meg az a válság, ami sajnos jellemzi most a hazai turisztikai ágazatot”.

Orosz Eszter elmondta: a január és május közötti időszak adatai alapján úgy tűnik, hogy visszatérnek Miskolcra a külföldi turisták, akiknek a koronavírus-világjárvány miatt az elmúlt években megfogyatkozott a száma. „ A piac sem nagyon változott 2019-hez, az utolsó békeévhez képest: elsősorban Németországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkeznek külföldi turisták Miskolcra. A lengyeleknek nagyon kedvelt célpontja a Barlangfürdő, a szlovákok esetében pedig azt vettük észre, hogy sokkal többen érkeznek akár egy-egy hétvégére, Miskolcra. Bár országosan csökken a belföldi vendégforgalom, Miskolcon a tendencia eddig másképpen alakult.

Miskolc az idegenforgalmi adóbevételek alapján a megyei jogú városok között harmadik helyen szerep a turisztikai rangsorban, illetve arról is, hogy a szektor talpra állását jelezheti az a tény is, hogy 2022-ben minden helyi attrakciónak nőtt a látogatottsága, csökkenést egyedül a kisvasút mutat, de ez a közelmúltban lezárult felújítás miatt érthető is. Abban Szopkó Tibor és Orosz Eszter is egyetértett, hogy a mostani válságos időszakot követően Miskolc legfontosabb célja az, hogy növelje az itt töltött vendégéjszakák számát, a 2019-es adatok szerint ugyanis egy átlagos vendég 2,1 éjszakát töltött Miskolcon.

- A Covid időszaka ezt picit meghosszabbította, aminek biztosan oka volt, hogy korlátozva voltak a külföldi utazások. A jelenlegi gazdasági helyzet viszont teljesen átalakította a turisták szokásait: rövidebb utazások, utolsó pillanatos döntések jellemzik őket. A turistáknak kedvezményeket kínáló Miskolc Pass kártya iránti kereslet is hatalmasat nőtt, hiszen 2023 első öt hónapjában többet értékesítettünk, mint a teljes 2019-es esztendőben – sorolta Orosz Eszter s ugrásszerűen növekedett a garantált városnézéseken résztvevők létszáma is.

Szopkó Tibor hozzátette, a szektor szakemberei egy elhúzódó nehéz időszakra számítanak, mivel az infláció, az energiaárak és a jelenlegi háborús helyzet miatt csökkent az emberek diszkrecionális jövedelme, vagyis az az összeg, ami a kötelezően kifizetendő kiadások (például alapélelmiszer, rezsi) után megmarad, és amely szabadon, bármire elkölthető. „Ennek ellenére a MIDMAR-al együtt egy konkrét stratégiát dolgoztunk ki, hogyan tudjuk növelni a városba érkező turisták és a vendégéjszakák számát is. Törekvéseinket segítik a jelenleg zajló fejlesztések is (itt az alpolgármester például az Avasi kilátót, az Avas-tetőt, a miskolctapolcai parkfelújítást és az Ellipsum élményfürdő garanciális munkáit említette – a szerző). Ezek ugyan jelenleg átmeneti nehézséget okoznak, de hiszünk benne, hogy hosszútávon éppen, hogy erősíteni fogják a helyi turizmust”.

A Kilátó műsora:

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.