Ugrás a tartalomra

Időben útját állta az áfacsalási manővernek a NAV

Létrehozva
Merész vállalkozásra szánta el magát az a debreceni társaság, amelyik a megalakulása utáni első áfabevallásában egymilliárd forintot igényelt vissza - tájékoztatott a NAV.
Kép

Az első ránézésre is kockázatosnak tűnő áfabevallás nyomán az online adatforrásokból érkezett információkat elemezték a NAV munkatársai. Mint kiderült, a visszaigénylés alapjául szolgáló, reklámügynöki szolgáltatásról szóló számlákat egy szintén frissen alakult társaság bocsátotta ki. Ezt a céget ugyanaz a személy ugyanazon a napon alapította, mint a visszaigénylő, debreceni társaságot - írták a közleményben.

A kapcsolt vállalkozásoknál elrendelt ellenőrzésekből kiderült, hogy az összesen több mint négymilliárd forint értékű szolgáltatás áfáját – amit az adózó visszaigényelt – a számlakibocsátó nem fizette be a költségvetésbe.

Az ügylet részleteihez hozzátartozik, hogy a négymilliárdos szolgáltatás húsz 3-3 perces, összesen néhány százezer forintot érő videó megvételében merült ki. Másfelől az üzlet pénzügyi fedezetének meglétét ukrán lakcímű személyekkel kötött, tízmilliárd forintot meghaladó, készpénzben teljesített kölcsönszerződéssel igazolták. A vizsgált társaság képviselője azt állította, hogy a kölcsönszerződések, átvételi bizonylatok itt készültek, a revizorok azonban megállapították, hogy az állítólagos kölcsönadók nem jártak Magyarországon, az említett összegek nem cseréltek gazdát - számolt be a közlemény.

A feltárt tények bizonyították, hogy a társaságok valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, létrehozásuk célja kizárólag a gyors pénzszerzés volt. Ezt azonban a NAV munkatársai meghiúsították, a visszaigényelt több mint egymilliárd forintot a hivatal nem utalta ki, jogkövetkezményként 200 százalékos adóbírságot szabott ki és büntetőfeljelentést kezdeményezett.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.