Ugrás a tartalomra

Itt az újabb bejelentés: bővíti a kapacitásait a Bosch miskolci autóipari gyára, 18 milliárd forintból fejlesztenek

Létrehozva
A Bosch bővíti az elektromos meghajtások üzletághoz tartozó miskolci vállalata tevékenységét: az idén húszéves Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2025 közepéig két, összesen több mint 18 milliárd forint értékű beruházást valósít meg.
Kép
Fotók: Bosch

A hétfő délután kiadott vállalati közlemény arról tájékoztat, hogy a Bosch több mint 4,4 milliárd forintból tovább bővíti az elektromos hajtások fejlesztését és tesztelését Miskolcon, emellett közel 13,6 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére.

A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján összesen mintegy 3 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz támogatást biztosít.

A beruházásokról szóló bejelentésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szászi István, a Bosch-csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.

Kép

„A Bosch a jövő technológiáit fejleszti és gyártja. A fejlesztési tevékenység kiterjesztése, valamint a gyártósorok megnövelt automatizáltsága tovább erősíti a miskolci autóipari gyár működését” – hangsúlyozta Szászi István.

A cég miskolci autóipari gyárában megvalósuló beruházás célja, hogy a vállalat fejlesztési tevékenységét, kompetenciáit és a kapcsolódó gyártási infrastruktúrát megerősítse, valamint még erősebb szinergiát hozzon létre a termék- és folyamatfejlesztési tevékenység és a termelési területek között. Ennek érdekében a miskolci vállalat a fejlesztés területére 60, ebből 45 fő felsőfokú végzettségű munkavállaló számára teremt új munkahelyet.

Mindemellett a vállalat bővíti a Miskolcon több, jelenleg is gyártásban lévő terméktípus, úgymint a klímabefúvó motor, a motorhűtő ventilátor és az eBike meghajtások új generációinak gyártásához szükséges szerelősorok kapacitását. Továbbá a vállalatcsoportnál újonnan kifejlesztett termékek gyártásának megkezdéséhez és a termékek minőségbiztosításához szolgáló berendezések beszerzését is tervezi.

Kép

Az idén húsz éve működő Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. járműipari alkatrészek és elektromos hajtások gyártásával foglalkozik, amelyek hagyományos, hibrid és elektromos autókba, valamint kerékpárokba kerülnek beépítésre. A vállalat mára több mint 2900 munkavállalót foglalkoztat. A miskolci gyárban a gyártáson túl kutatás-fejlesztési és egyéb, magas hozzáadott értékű tevékenységeket is végeznek. Az autóipari komponensek mellett a gyárban a másik jelentős termékkategória az eBike meghajtás-egység, amely egy rendkívül fejlett és intelligens erőrásegítés-rendszert alkalmazó motoregység. A világ minden pontjára Miskolcról szállítják a teljes eBike-rendszert, amely magában foglalja a meghajtási egységen, a kijelzőn, az akkumulátoron túl a kábeleket és minden elektromos meghajtáshoz szükséges felszerelést.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.