Közleményükben emlékeztetnek, az Európai Unióban az elmúlt évek gazdasági nehézségei miatt komoly értékesítési nehézségek sújtják a bortermelőket, elsősorban a rozé- és a vörösborok esetében. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére idén 1,6 milliárd forintos keretösszeggel legfeljebb 90 ezer hektoliter rozé- és vörösbor lepárlása valósulhat meg támogatott módon, ami alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek - írták.
A támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így egy liter bort 150 és 180 forint közötti nettó áron vesz át a lepárló. Egy bortermelő legfeljebb 2500 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben részt vevő lepárlóüzemek valamelyikébe; a beszállított bor csak védett eredetű, azaz oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott rozé- vagy vörösbor lehet, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb mint 11,5 százalék - olvasható a közleményben.
A támogatást a lepárlóüzem igényelheti és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére. A beszállítási lehetőség a lepárlóüzem felé a tervek szerint a rendelet megjelenése után néhány nap múlva már megnyílhat - tették hozzá. Az intézkedés nyomán az érintett szegmensben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét, emellett a támogatás segítségével a magyar gazdák magasabb áron tudják értékesíteni a megtermett szőlőjüket - írta az Agrárminisztérium.
A részletes támogatási feltételek a boraszat.kormany.hu/leparlas2023 oldalon érhetőek el.
Borlepárlási támogatás segíti a borászatokat
Ez is érdekelhet
Miskolcon értékelt Tállai András
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.