Ugrás a tartalomra

Százával küldik el a dolgozókat az építőiparban

Létrehozva
Zuhanórepülésbe kezdett a magyar építőipar büntetőadó miatt, ami nehéz helyzetbe hozta az ágazat beszállítóit: az építőanyag-gyártókat. A tégla- és cserépgyártó multicégek helyzetét tovább nehezíti a kiegészítő bányajáradék, amelyet a kormány speciálisan rájuk vetett ki. Százasával küldik el a dolgozókat a veszteségek miatt - írja a 24.hu.
Kép
Fotó: Simon Dawson / Bloomberg / Getty Images

Magyarországon jelenleg az összes nagyobb téglagyár, illetve kerámiacserepet gyártó üzem visszafogta vagy leállította a termelését. Akad olyan telephely, ahol teljes leállást rendeltek el, és a munkavállalók akár 90–100 százalékát elbocsátották, máshol részleges leépítések voltak, megint másutt pedig átmenetileg szüntették be a termelést, a dolgozókat pedig jellemzően állásidőre küldték – tudta meg a lap Stocker Zoltántól, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége elnökétől. Összességében, az érdekképviselet működési területén minden gyárban történtek leépítések, mivel a 24 órás, háromműszakos termelésre nincs szükség, a cégek egy-két műszakra álltak át, ami kisebb létszámot igényel.

A több telephellyel rendelkező vállalatok esetében általában 10–20 százalék körüli volt a létszámleépítés, ám egyes cégeknél ez a 30–40 százalékot is elérte. Egyes vállalatokra lebontva: akad, ahol 50-60 embert küldtek el, de van, ahol közel 300-at. Valószínűleg már több mint ezer ember veszíthette el az állását ezekben az ágazatokban –írja a lap.

Az elbocsátások egyik oka az építőipar mélyrepülése, s ezzel együtt az építőanyag-kereskedelem súlyos visszaesése. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) adatai szerint a szerkezetépítési anyagok – ilyen például a tégla és a kerámia – értékesítése szeptemberben 45 százalékkal, a tetőfedő anyagoké 37 százalékkal csökkent. Ezen anyagok esetében azért ennyire kedvezőtlen a helyzet, mert az új házak építésénél szükségesek. Ingatlan-felújításra és tetőtér-beépítésre továbbra is van megrendelés, ám az újházépítések iránt megcsappant az igény: A nehézségek másik oka, hogy a kormány idén februárban a cementgyártásra kivetett kiegészítő bányajáradékot az égetett tégla-, a kerámia- és a csempegyártókra is kiterjesztette.

Ennek megfelelően az olyan, 3 milliárd forintnál nagyobb árbevételű gyártóknak, amelyek a kabinet által megszabott árnál drágábban értékesítik belföldön az itt gyártott termékeiket, a hatósági ár feletti feletti bevételük 90 százalékát büntetőadóként be kell fizetniük a költségvetésbe. A kiegészítő bányajáradékot a 2020. januári áraknál 41 százalékkal magasabb eladási árra írták elő, ami lényegesen a jelenlegi piaci árak alatt van. Sőt, a külföldről behozott hasonló termékek – amelyekre a büntetőadó nem vonatkozik – átlagára már 2022 novemberében magasabb volt, mint a hatósági ár. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyártók a termékeiket csak veszteséggel tudják értékesíteni, s ha az építőipar jól pörögne, még akkor is csak ráfizetéssel tudnának termelni. 

A termelés visszafogása így a veszteségek csökkentését is célozza – számol be a lap, melynek teljes cikke itt olvasható.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.