Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével tartott közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor hétfő délelőtt, ahol a kis- és középvállalkozókat érintő intézkedéscsomaggal kapcsolatban tettek bejelentést.
Mint a kormányfő elmondta, Magyarország képes arra, hogy nemzeti gazdaságpolitikát vigyen. Az adópolitikáról közölte, lehetséges folytatni ezt a gazdaságpolitikát, még ha a háborús gazdaság alól nem is tudjuk teljesen kihízni magunkat.
– Senki nem kérdőjelezi meg, hogy rossz hatása van az országra, de ki kell tartanunk a saját nem háborús nemzeti gazdaságpolitikánk mellett, a kitűzött célokat nem szabad feladni – szögezte le.
A magyar vállalkozókra nézve ez azt jelenti, hogy az adóterheiket csökkenteni fogjuk, a bürokráciát visszavágjuk, ezt tizenegy pontban meg is határoztuk
– fogalmazott.
A megállapodás 80-90 milliárd forint közötti adóegyszerűsítési csomagot jelent.
A 11 pont:
- Most az alanyi áfamentesség határának lépcsőzetes emelését jelentették be, 2026-ban 20 millió, 27-ben 22 millióra, és 2028-ban ez tovább nő.
- Az átalányadózókra is új szabályok lesznek. 2027-ben 50 százalékra emelik a költséghányadot, 2028-ról még egyeztetnek.
- Egyéni vállalkozóknál csökkentik a szochó-alapot.
- Kiszélesítik a kisvállalati adóra jogosultak körét. További 4–5000 vállalkozó kerülhet be ebbe a kategóriába.
- 100 millió forintos adókedvezmény a zöldberuházásokra, környezeti károk csökkentésére, amely leírható lesz az adóból.
- Adókedvezmény energiaellátóknak az infrastruktúra fejlesztésére.
- Megemelik a kiskereskedelmi adó határsávjait, a kulcsok maradnak. Ez 3500 vállalkozást érint.
- Fél évvel eltolják üzemanyagok jövedéki adóemelését. Január 1-jétől lett volna ez eredetileg hatályos.
- Csökkentik az adminisztrációs terheket, társasági adóelőleg értékhatárát 5 millióról 20 millióra.
- Egyszerűbb adminisztráció a mikrovállalkozásoknak, megemelik egyszerűsített beszámolóik értékhatárát.
- Egyéni vállalkozóknak a NAV automatikusan elvégzi a biztosítottak bejelentését, és a szocho bevallása is egyszerűsödik.
– Azt a lehetőséget keressük, hogyan lehet minél több termelési tevékenységet adókedvezménnyel segíteni. Látom, kibontakozik egy másik álláspont, amely a bankadót szeretné csökkenteni, és úgy akarja pótolni, hogy kevesebb támogatást adjon a vállalkozásoknak. Nekünk az a fontos, hogy munkahelyek legyenek – közölte Orbán Viktor, aki elárulta, lesznek még ilyen megállapodások.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (MKIK) arról beszélt, hogy a most bejelentett intézkedéseket komoly közös munka előzte meg.