Ugrás a tartalomra

Megugrott az ATM-ek száma, de a forgalmon még nem látszik

Létrehozva
Egyre jobban haladnak a bankjegykiadó automaták (ATM) telepítésével a bankok: szeptember végén már jóval több mint 5400 készülék működött országszerte, 6,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

A hálózat bővítésének a készpénzfelvételi forgalomra egyelőre nincs érezhető hatása: az ingyenes limit megduplázásával viszont ezen a téren is változhat a helyzet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.

Egyetlen év leforgása alatt több mint háromszázzal, új csúcsra nőtt szeptember végére a Magyarországon működő ATM-ek száma, így a kilencedik hónapban már 5 437 készülék működött országszerte – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett adataiból.

Jól állnak a telepítésekkel

Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint a hazai ATM-hálózat látványos bővülése egyértelműen szabályozói okokra vezethető vissza. 2023. elején az MNB kötelezte a pénzügyi szolgáltatókat a készülékek számának növelésére, majd egy, az idén márciusban megjelent kormányhatározat már azt írta elő, hogy – a készpénzhez való hozzáférés biztosítása érdekében – minden magyarországi településen működjön automata: időközben pedig a készpénzhasználat és a készpénzes fizetés lehetősége is alkotmányos joggá vált.

Kép
otp_szekhaz_251015_hcs_web-4.jpg
Fotó: Horváth Csongor

A minden településre kiterjedő hálózatfejlesztés végére az itthon működő készülékek száma meghaladhatja a hatezret. A jegybank országos bankfiók- és ATM kereső alkalmazása szerint december közepén már több mint 5 500 bankjegykiadó automata működött Magyarországon. „Ezek piaca viszont igen koncentrált: az OTP Bank jelenleg közel 1 900, az MBH Bank nagyjából 1 250, a K&H közel 630, míg az Erste majdnem 500 készüléket működtet országszerte, ami azt jelenti, hogy az automaták több mint háromnegyede négy piaci szereplőhöz kötődik – részletezte a pénzügyi szakújságíró.

A forgalmon még nem látszik a bővülés

Az MNB adatai szerint a készpénzfelvételi forgalmon egyelőre nem látszik az ATM-hálózat gyors bővülésének hatása: a harmadik negyedévben végrehajtott, 20,3 millió belföldi készpénzfelvételi tranzakció 4,5 százalékkal (majdnem egymillióval) elmaradt az egy évvel korábbitól. A forgalom viszont enyhébb, 2,6 százalékos, éves emelkedést követően 2346,4 milliárd forintra emelkedett. Mindezek nyomán az egy készpénzfelvételre jutó átlagos összeg érezhető mértékben, 7,5 százalékkal nőtt, és a harmadik negyedévre 115,3 ezer forint környékén alakult - olvasható az összefoglalásban. 

Kép

„A belföldi készpénzfelvételi forgalom emelkedésének ütemét – hasonlóan az elmúlt időszakban megfigyelhető trendhez – jóval meghaladta a befizetéseké: a harmadik negyedévben már 4,37 millió ilyen tranzakciót könyveltek el, közel 1065 milliárd forint értékben: előbbi nyolc, utóbbi majdnem 12 százalékos emelkedést tükröz 2024. harmadik negyedévéhez viszonyítva” – mutatott rá Barát Mihály.

A szakújságíró szerint viszont a díjmentes készpénzfelvétel limitjének 300 ezer forintra emelése érezhető emelkedést hozhat a bankkártyás készpénzfelvételi forgalomban is. „A pénzintézetek tapasztalatai szerint a lakosság nagyobb része ugyan a jelenlegi, havi 150 ezer forintos keretet sem használja ki – vagy csak alkalomszerűen teszi ezt –, jól azonosítható egy olyan ügyfélréteg is, amely eddig csak az ingyenes limitre figyelve nem vett fel több készpénzt havonta, vagyis a 300 ezres korlátot is jó eséllyel gyakran kihasználja majd” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.