Ugrás a tartalomra

Országosan csökken a panellakások ára, kivéve Budapesten

Létrehozva
Tavaly az utolsó negyedévben országos szinten korrekció indult a lakásárakban, kivételt a budapesti panellakások jelentettek, ahol az árnövekedés 2025 végén is fennmaradt - tudta meg az MTI a Duna House ingatlantranzakciós adatai alapján.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Juhász Ákos

Az ingatlanközvetítő csoport keddi közleménye szerint a fővárosi áremelkedéssel szemben vidéken már egyértelmű korrekció látszott a panellakások piacán, Kelet-Magyarországon csökkentek, Nyugat-Magyarországon pedig stagnáltak az árak - olvasható az MTI összefoglalójában. 

A fővárosban a panellakások továbbra is az alsó-középső ársáv legnagyobb forgalmú termékei, miközben a téglaépítésű lakások árai elérték a megfizethetőség felső határát. Ez a különbség 2025 végére tovább nőtt, ami a keresletet a panelek irányába terelte - jelezte a közleményben Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Az Otthon Start program a panelpiacra is érdemi hatást gyakorolt, különösen Budapesten. A program által aktivizált vásárlói kör jelentős része nem az újépítésű szegmensben, hanem a használt, azonnal elérhető és finanszírozható lakások között talált kínálatot. A fővárosban az újépítésű kínálat egyrészt sokkal szűkebb a használt piachoz képest, másrészt a négyzetméterárak sok esetben már a magasabb ársávban mozognak, így a kereslet nagy része a használt tégla helyett vagy mellett a panelekre terelődött - ismertette a Duna House.

Erős a vidéki panelpiac

A budapesti panellakások átlagos négyzetméterára jelenleg 1,2 millió forint. A legmagasabb átlagos panelárak a XI. és a XIII. kerületben vannak, ahol négyzetméterenként 1,3-1,4 millió forint az árszint. A legolcsóbb fővárosi panelpiac továbbra is a külső pesti kerületekben található, a XVII. kerületben négyzetméterenként 900 ezer forintos, a XVIII., XXI. és XX. kerületben jellemzően 900 ezer és 1 millió forint közötti árszinteken történtek az adásvételek - fejtették ki. 

Vidéken a panellakások árai egyértelműen korrekciós pályára kerültek. A Duna House tranzakciós adatai alapján a megyei jogú városok többségében négyzetméterenként 600-900 ezer forint közötti árszint vált jellemzővé. A legerősebb vidéki piacokon, például Győr, Székesfehérvár és Debrecen egyes részein 900 ezer és 1,1 millió forint közötti panelárakkal lehet számolni. Ezek az árszintek már alacsonyabbak az ősszel tapasztalt csúcsoknál. A vidéki panelek piacán a kereslet továbbra is erős, de az áralku szerepe nőtt és az értékesítési idők is hosszabbodtak - részletezték. 

A Duna House várakozásai szerint a budapesti panelárak emelkedése 2026 első hónapjaiban még fennmaradhat, de a drágulás üteme mérséklődni fog. A vidéki csökkenő trendek késleltetve, de idővel begyűrűzhetnek a fővárosi panelpiacra is, így 2026 második felében már inkább oldalazó, erősen szelektív ármozgások lehetnek jellemzők ebben a szegmensben - közölte az ingatlanközvetítő csoport.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.