A Sajólád és Bőcs közötti útszakaszt vasárnap hajnalban le kellett zárni, ezért a forgalmat az Alsózsolca-Felsőzsolca-Gesztely-Hernádnémeti útvonalra terelik - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy Belső-Bőcs településrész egyelőre nem közelíthető meg közúton. A Hernád áradása miatt továbbra is teljes útzár van érvényben több útszakaszon.
A Sajó áradása miatt vasárnap a kora reggeli órákban Kesznyéten és Sajóörös között szintén teljes útzárat vezettek be, a folyó magas vízállása miatt még mindig nem lehet közlekedni a Putnokról Sajóvelezdre vezető út egy szakaszán, a 26-os főútról Sajókazára vezető összekötőúton, illetve Muhi és Köröm között. Ott a komp sem közlekedik. A Halmaj és Hernádkércs közötti mellékutat vasárnap délelőtt megnyitották, így Kiskinizs már elérhető.
Továbbra is gondot okoz a közlekedésben a borsodi folyók áradása
Létrehozva
A Hernád és a Sajó áradása továbbra is gondot okoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a víz településeket zár el, utakat áraszt el; a Halmaj és Hernádkércs közötti útszakaszt meg tudták nyitni vasárnap délelőtt.
Ez is érdekelhet
Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.