Ugrás a tartalomra

Gázrobbanás Miskolcon, többen megsérültek

Létrehozva
Az Erdő soron feltehetőleg gázrobbanás történt, a romok alól három embert mentettek ki.
Kép

Feltételezhetően gázrobbanás történt abban a téglaépítésű családi házban, amely a detonáció következtében összedőlt Miskolcon, az Erdő soron - írja honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

A mentést a miskolci és a diósgyőri városrész hivatásos tűzoltói a katasztrófavédelem irányításával végezték, akik a romok alól három embert mentettek ki. 

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, Udvardi-Lakos Luca tájékoztatása alapján a helyszínről három könnyebb és egy súlyos sérültet szállítottak kórházba.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a szervezet az áram- és a gázszolgáltató szakembereit is a helyszínre kérte annak érdekében, hogy kiderítsék, pontosan mi is volt a robbanás oka. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Zupkó Jázmin informálta portálunkat, hogy még vizsgálják az eset körülményeit. Amennyiben további részletek derülnek ki, értesítenek bennünket. 

Kép
 

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.