Ez viszont már tervezhető, kiszámítható. Érdekes, hogy az egyházi és alapítványi iskolákban alig csökkent a létszám az elmúlt időszakban. A rendszerváltás idején hat gimnázium működött Miskolcon, most ez tízre nőtt, ebből öt önkormányzati fenntartású. A főosztályvezető azt mondja, végig kell gondolni a középiskolák rendszerét az elkövetkező években.
Jelenleg az önkormányzati fenntartású oktatási intézményeknél tizenkétezer gyermek jár általános, tizennyolcezer középiskolába. A tanárok létszáma háromezer-nyolcszáz. Az egyetlen komolyabb változás az idei tanévben, hogy a költségvetési törvény rendelkezése alapján át kellett térni a csoport-finanszírozási rendszerre. Ennek megfelelően optimális tanulócsoportokat kellett kialakítani, a kis létszámú csoportok nem életképesek. 2004-től indult el Miskolcon a tanigazgatási integráció, az iskolák összevonása, ami a pedagógus-elbocsátások számát jelentősen mérsékelte, kiszámíthatóvá tette számukra a jövőt. Ebben az évben nem kellett több pedagógust elbocsátani, mint az előző években, a nyugdíjba vonulók nélkül ez a szám idén húsz-huszonöt, korábban tizenöt-harminc fő között mozgott. Erről már a júniusi közgyűlési döntés után értesültek az iskolák és a pedagógusok.
Kormos Vilmos elmondta: ha csökken a gyermeklétszám, csökken az osztályok száma, kevesebb iskolára van szükség. Szeptembertől két intézmény kapuja maradt zárva: a Sas úti és a perecesi Kúti Általános Iskola szűnt meg, mindkettő tagintézményként működött. Bezárták a Debreceni Márton Szakképző Iskola kollégiumát, mivel nagyon alacsony volt a kihasználtsága. Összevonták az Éltes Mátyás és a Tüskevár iskolákat, illetve a két alapfokú zeneművészeti iskolát: az Egressy Bénit és az Erkel Ferencet. Ezekről még tavasszal született közgyűlési döntés.
H. I.

A főosztályvezető megemlítette az iskolai konyhák átszervezését, amely szintén a tanévkezdéshez kötődik. A főzőkonyhák száma közel a felére csökkent, de fennakadás nélkül indult az ellátás. A nyári felújítási, karbantartási munkák elkészültek, semmi sem hátráltatta a tanévkezdést.
H. I.