Ugrás a tartalomra

Szakértő: egyre több halat eszünk, de van hová fejlődnünk

Létrehozva
Folyamatosan nő, már évi hat kilónál jár a magyarok egy főre eső éves átlagos halfogyasztása, de lehetne ennél több is - mondta el a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

karacsonyi_haletel_menu.jpg

Lévai Ferenc hozzátette, hogy e mennyiség kétharmada a karácsonyi ünnepek idején fogy el. Mint mondta, egyes tengerparti államokban akár az évi 70 kilogrammot is eléri az egy főre eső halfogyasztás. Kiemelte, hogy a hal rendszeres fogyasztása jelentősen csökkenti az érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Megjegyezte, a hal sehol nem olcsó, ráadásul tárolása is bonyolultabb, mint a húsé. Mint mondta, Magyarországon továbbra is a ponty a legkeresettebb halfajta, ára mellett a hagyományok miatt is.