Ugrás a tartalomra

Zivatarokra elsőfokú-, felhőszakadásra másodfokú figyelmeztetés van érvényben

Létrehozva
Több megyében továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás veszélye miatt. Emellett országszerte figyelmeztetnek az intenzív esőzés és a zivatarok miatt.
Kép

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott veszélyjelzése szerint felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett zivatarveszély miatt szintén az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. 

Vasárnap ismét szórványosan – egy adott pontban 30-40% valószínűséggel – várhatók zivatarok, amelyek szinte bármely napszakban megjelenhetnek, és több hullámban követhetik egymást délről észak felé vonulva,valamivel nagyobb számban délután kell rájuk számítani – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Legjellemzőbb kísérőjelenségük a felhőszakadás – rövid idő alatt 30-50 mm – lesz, de néhol átmeneti viharos szél – óránként 50-65 kilométeres, a keleti határ közelében esetleg óránként 80 kilométer feletti – is előfordulhat.

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként a szélerősödés, jégeső.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.