Ugrás a tartalomra

Van remény! Évtizedek óta nem volt ilyen kicsi az ózonlyuk

Létrehozva
A tudósok szerint az egyik legkisebb lehet az Antarktisz feletti ózonlyuk, amit az elmúlt három évtizedben tapasztalhattunk.
Missing médiaelem.

A megfigyelések szerint az ózonlyuk nagyjából fele akkora, mint amekkora általában szeptember közepén szokott lenni. Ráadásul a sarkponttól távol esik – írja a BBC News.

Az ózon egy három oxigénatomból álló molekula, feladata a Napból érkező káros ultraibolya sugárzás kiszűrése. A Föld felszíne felett 20-30 kilométerrel, a sztratoszférában keletkezik, és bomlik fel folyamatosan. Egy szennyezetlen légkörben ez a két folyamat egyensúlyban van.

Azonban az emberi tevékenység által felszabaduló klór- és brómtartalmú vegyi anyagok kibillentik az egyensúlyt, melynek eredményeként az antarktiszi tavasz, szeptemberben és októberben a legnagyobb az ózonveszteség.

A kormányok által 1987-ben aláírt Montreali Jegyzőkönyv célja a folyamat helyreállítása a legkárosabb vegyi anyagok gyártásának és felhasználásának betiltásával. A múlt héten alig több mint öt millió négyzetkilométer volt az elvékonyodott terület nagysága, 2018 azonos időszakában meghaladta a 20 millió négyzetkilométert.

„Azt hiszem, ezt egy érdekes anomáliának kell tekintenünk. Többet meg kell tudnunk arról, hogy mi okozta.” – mondta a Kopernikusz Légkör-Megfigyelő Szolgálat (Copernicus Atmosphere Monitoring Service) helyettes vezetője, Richard Engelen a BBC News-nak.

 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.