Ugrás a tartalomra

Ez az illat távol tartja a poloskákat a lakástól

Létrehozva
Azt gondolnánk, ahogy hűl az idő, úgy találkozunk egyre kevesebb rovarral és bogárral, ám ez nem felel meg a valóságnak. Hiszen ahogy beköszönt az ősz, ezek az élőlények szándékosan lepik el az otthonodat, hogy elbújjanak a tél elől. Ezért van az, hogy ilyenkor sokkal több pókot is láthatunk a lakásban.
Kép
Forrás: joy.hu

A poloska már évek óta az egyik legidegesítőbb nem kívánt látogató otthon. Elég csak fél percre kinyitni az ablakot, máris betalálnak rajta, és ősszel még inkább megnövekszik a számuk, így fel kell készülni arra, hogy hamarosan napi szinten találhatunk belőlük a házon belül. A jó hír, hogy egy egyszerű trükkel meggátolhatjuk, hogy be akarjanak jutni a lakásba.

A menta illatát ugyanis nagyon nem kedvelik a büdös bogarak, épp ezért szuper ötlet, ha ebből készítünk sprayt. A boltokban már lehet kapni mentaolajat, amiből 8-10 cseppet érdemes önteni fél liter vízbe. Miután összekevertük, fújjuk be az ablakok környékét, és nem csak illatos lesz a lakás, de a poloskák sem jönnek a közelébe. Ugyanerre egyébként a teafaolaj is képes, bár ebből többet (2 ml-t) érdemes a vízbe tenni. Sőt, akár az is jó ötlet, ha illatos törlőkendővel áttöröljük az ajtót, ablakokat, mert ezek szagát sem kedvelik a poloskák.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.