Ugrás a tartalomra

A decemberrel a hó is megérkezett – Kékestetőt már 5 centis hóréteg borítja

Létrehozva
Vasárnap éjjel óta egyre nagyobb területen hóesés vette kezdetét, de míg észak, északkeleten hó, az ország más részein havas eső, eső, néhol ónos szitálás jellemezte a reggelt.
Kép

A fővárosban jelentősen lelassult a haladás, mostanra nemcsak a bevezető utakon, hanem a belvárosban is csak lépésben lehet haladni. A fővárosi közterület-fenntartó vállalat munkatárai megkezdték a főbb közlekedési útvonalak – mintegy 1200 kilométer – tisztítását, a mellékutak megtisztítása csak ezek után kezdődhet meg – mondta az M1 tudósítója.

De a keleti országrészben is megmutatta magát a tél. Kora reggel óta, sűrű, apró szemű hó hull, ami a járdán és az utakon nem marad meg, így fennakadást nem okoz. Az utak nedvesek, latyakosak, ezért lassabb közlekedésre kell számítani. Debrecenben fagypont közeli a hőmérséklet, így estére a lehullott csapadék megmaradhat, meg is fagyhat, ezért fontos, hogy téli gumival induljanak útnak az autósok – emelte ki az M1 helyi tudósítója.

A Kékestetőn már öt centiméteres a hótakaró

Eger szintén fehérbe öltözött. A hajnali óráktól kezdve nagy pelyhekben, sűrűn hull a hó. Az utak havasak, latyakosak, a megváltozott útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. A magasabban fekvő területeket megmarad a hó.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.